Prológus

Egyszer az életben minden embernek meg kellene tapasztalnia a vadonbeli, egészséges élet unalmas magányát, mindenkinek éreznie kellene, milyen az, ha csakis önmagára számíthat, mert csak így ismerhetjük meg valódi, rejtett energiáinkat.

Jack Kerouac

Abby Dallas

Fogalmam sincs, hogy milyen lehet ismert embernek lenni. Vagyis nekünk. Mert hogy nekem Abby Dallasnak és húgomnak Rebecca Dallasnak erről fogalmunk sem volt. Addig legalábbis nem, amíg nem volt részünk egy életre szóló kalandban, vagyis inkább életünk egyik újabb fejezetében, ami még számunkra is meglepettséget okozott. Na de erről, majd máskor.
Én tizennyolc vagyok, Becca tizenhat. Szüleinkkel Londonban lakunk, egy tető téri lakásban. Én személy szerint utálok Londonban élni, mert folyton esik az eső. Hogy tesóm Becca, hogy gondolja nem tudom. Sosem kérdeztem tőle. Sokat vagyunk egyedül, mert szüleink elfoglalt felnőttek és rengeteget utaznak a munkájuk miatt. Anya divattervező, apa pedig ügyvéd. Aztán ott van a mindig hangos bátyánk, akinek a neve ismert. Ő Dallas. Cameron Dallas. Az a Cameron Dallas. Nem tudja senki, hogy tesók vagyunk.Sem Becca barátnői, sem pedig az enyémek.
Most lett vége az idei tanévnek és bár eleinte nem repestem az örömtől, de már elfogadtam, hogy idén sem megyünk nyaralni, mert anyáék dologznak. Persze Cameront ez az egész egyáltalán nem zavarja, mert ő elfoglalt embernek számít és nem ér rá "szünetet tartani", vagy bármit is meghallgatni. Igen Cameron már csak ilyen. Ő nem ér rá senkire és semmire, mert ott van neki a videózás. Nem is értem. Mi Beccával eleinte nem igazán tudtuk, hogy mi is ez a videózás dolog, de aztán beavatott a részletekbe és így már minden kezdett érthető lenni.
Becca rajong minden fajta katicás dologért, mert még kis korában állítása szerint egy katica megmentette az életét és azóta rajong a katicákért. Mindig azt mondtam, hogy egyszer kinövi és "normális" lesz -már ha ő tud normális lenni-, de nem. Becca hároméves kora óta imádja a katicabogarakat én nem hajlandó letenni az imádatáról. De mint minden gyerek, egyszer ő is elkezdett kamaszodni. Sikítani kezdett a pókok miatt, szenvedett amiatt, hogy anyáék nincsenek itthon. Én és Cameron már hozzá vagyunk szokva, ahhoz, hogy mindent megkapunk, de szeretetből mindig hiány van. Gyakorlatilag én neveltem fel Beccát, engem pedig Cameron. Nem tudom, mi a francnak akart anya három gyereket, ha soha sincs otthon?
- Sziasztok!- hallottam anyáék hangját az előszobából. Mi van? Ha most megint elmennek én nem tudom mit csinálok.
- Hova mentek?- sétáltam ki ingerülten az előszobába.
- Munka.- mondta apa.
- Na nem.
- Kicsim, hív a kötelesség. Nem tudunk mit csinálni.
- Mondd anya. Mi a farncnak akartál három gyereket, ha nem is vagy itthon?- keltem ki magamból.
- Abby Dallas! Te csak ne ordibálj velem!- kiabálta anya és kinyitotta a bejárati ajtót.
- Sosem vagytok itthon! Én neveltem fel a húgomat, mert te ahelyett, hogy itthon lettél volna velünk, inkább dadust fogadtál mellénk. Tizennyolc vagyok, de esküszöm, hogy nem volt még egyetlen normális családi vacsoránk sem! Nem volt szülinapi tortám, csak odacsesztetek egy Iphone 5s-t az asztalra! De tudod mit, menjetek csak. Dolgozzatok, mert még gazdagabbak akartok lenni! Menjetek csak dolgozni.- kitessékeltem őket a csomagjaikkal az ajtón és utána be is csaptam.
- Ez mi volt?- kérdezte keserű mosollyal az arcán Cameron.
- Az érzéseim.- mondtam és lecsordult egy könnycsepp az arcomon. Odasétáltam Cameronhoz és megöleltem.
Miután kiölelkeztük magunkat, csináltam egy kis ebédet. Az ebédünk, krumpli leves volt, meg rántott hús, rizzsel. Becca szokásához híven befalt vagy két adagot, viszont amit nagyon furcsálltam, hogy Cameron ebéd után egyből vissza vonult a szobájába, egy szó nélkül. Becca sem tétlenkedett, ő is bement a szobájába- gondolom megnézi az új Miraculous részt-.
Meg akartam kérdezni, hogy mi a baja Cameronnak, de egy érdekes telefonbeszélgetésre lettem figyelmes.
- Holnap után reggel, negyed hatkor találkozunk az infopultnál, és onnan irány New York. Az lakást már megvettem. Nagyon tágas, be van rendezve. Szia drágám.
Cameron itt akar minket hagyni és New Yorkba akar menni? És nélkülünk?
Ezt nem hagyhatom. Felpattantam a netre és online két jegyet rendeltem a holnap utáni New yorki járatra.
Nem hagyom, hogy Cameron itt hagyjon minket.
Beccának is beszámoltam a szituróly aki teljesen egyet értett a ténnyel, hogy New Yorkba menjünk Cameronnal. Azt mondta Ashley-nek ( ő Cameron barátnője) , hogy szép tágas lakás. Akkor nekünk is van benne hely...
- Te megint azt a katicás szart nézed?- kérdeztem fintorogva, a mondandóm elmondása után.
- A katicák nem szarok. Amikor kiskoromban megmenetett, az az életemen múlt. Ha nem ment meg, akkor most nem lehetnék ebben a szent minutumban itt.- lenézően a homlokomra csaptam.- Most mi a bajod?
- Semmi.- sóhajtottam.
-Anyáéknak mit mondunk? Vagy csak eltününk itthonról?
- Szerintem észre sem vennék, hogy nem vagyunk itt.
- Igaz.- mondta szomorúan Becca.
- Gyere, menjünk el strandolni.
- Miért?
- Hogy felszabadulj, mielőtt elmegyünk New Yorkba.- nyagattam.
- Hát jó.- negyed óra múlva el is indultunk. Becca fekete bikinit választott, én pedig egy zöld, rózsaszínt mintásat, választottam.
Végig sétáltunk a parton és kiválasztottunk egy szimpatikus helyet. Leterítettük a törülközőinket, és be is mentünk lemártózni a vízben.
- Mit szólsz? Pár nap múlva már nem leszünk itt.- mondta Becca.
- Nem bizony. De addig is próbáljuk meg élvezni. Ha itt bármit is lehet élvezni. Na érted.
- Persze, hogy értem. Nem megyünk inkább ki napozni?
- De, menjünk.- kifeküdtünk napozni és közben arról beszélgettünk, hogy vajon Cameron, hogy fog minket fogadni.
Talán már öt óra is elmúlott, mikor haza indultunk.
- De mondd csak! Hol fogunk lakni, ha Cameron nem vesz észre minket?
- Észre fog, nyugi. Máskülönben nem akartam volna New Yorkba menni. De kidolgoztam minden apró részletet, így nem lehet semmi baj.
- Bízom benned.- eresztett el egy halvány mosolyt.
- Én is benned.- én is elmosolyodtam.
Mikor beléptünk a lakásba, Cameron éppen videózott, így nem köszöntünk be neki, mert tudjuk, hogy arra a legallergiásabb, ha valaki videózás közben zavarja.
- Kezdj el lassan és feltünés mentesen pakolni, mert holnap már csak az elméleti dolgokat beszéljük meg, hogy mi, hogy lesz.
- Oké. Minden ruhámat pakoljam a bőröndjeimbe?
- Igen.
- De akkor most megyek, mert sohasem leszek készen.
Én is bevonultam a szobámba, fénysebességgel pakoltam le a polcomról a három bőröndöt és  kezdtem el bele tenni a fehérneműimet és a pólóimat.
- Abby!- hallottam Cameron hangját. Most hova tegyem a bőröndöket? Gyorsan bedobtam őket a gardróbomba és leültem az ágyamra, mondván, hogy akkor én eddig csak telefonoztam.
- Mi újság?- nyitott be Cameron a szobámba.
- Semmi. Most jöttünk haza a strandról.
- Becca már megint az a katicás fost nézi?
- Négy óra? Akkor igen.- mosolyodtam el.
- Én msot átmegyek Ashleyhez, megnézem, hogy van, majd este jövök.
- Jó. Sziaa- öleltem meg, majd miután becsukta az ajtót, kivettem a gardróbba bedobott bőröndöket és folytattam a pakolást.
- Te Abby.- nyitott be Becca a szobámba, én meg majd' szívinfarktust kaptam.- Szerinted tegyem be a csizmámat?
- Becca. New Yorkban fogunk lakni. Mindent hozzál.
- Hát jó.- mondta és elhagyta a szobám.
Fárasztó!
Este hatkor befejeztem a pakolást. Kész is lettem már csak két garnitúra ruhát hagytam bent a szekrényeben ( a holnapit, meg azt amiben utazni fogok ). Kimentem és össze dobtam egy kis vacsit (melegszendvics), és hívtam is Beccát vacsizni.
- Ugye, hagytál holnapra és holnaputánra ruhát?- kérdeztem előre félve a választól.
- Persze.
Megkönnyebbülve haraptam egyet a szendvicsembe. Vacsi után elmentem fürdeni és fogat mosni és lefeküdtem aludni.
Másnap Becca és én egész nap Becca szobájában tanácskoztunk. Megbeszéltük, hogy holnap, mivel reggel hatkot indul a gépünk, elég csak háromnegyed ötkor kelni és szépen hallkan Cameron után elindulni.