2. rész - Visszautasítás, e-mail anyától és kételyek közt elaludni... Ki szereti ezt?

Szomorú volt. De ez amolyan mulandó szomorúság volt. Olyan szomorúság, amit az idő meggyógyít.

Stephen Chbosky

Reggel ébresztett a telefonom. Nem vagyok a reggel embere, de most nagyon felvillanyozva pattantam ki az ágyamból. Talán azért mert egy olyan városban lekom ahol nem esik reggel az eső, vagy azért mert ma megyek meglátogatni a North Coast University-t.

Azonnal felöltöztem. Nem húztam kihívó ruhát, mert azt már mégsem illik, bőven elég a kék hajam... ;).

- Hello.- lépkedtem le a lépcsőn.

- Te hova ilyen korán?

- Találtam egy egyetemet, egyeztettem, az igazgató titkárnőjével és kértem egy körbevezetést.
- Akartam kérni.- nyomott puszit a fejem búbjára.
- Ash, mit csinálsz?- mentem oda hozzá.
- Avokádó krémet.- gyorsan bekaptam egy falatot és már indultam is.
Felszálltam egy villamosra és elmentem az egyetemhez vezető parkig.
A magassarkú akadályozott minden fajta sietésben, de még egyáltalán nem voltam késésben.
- Valami új tanár?- szóltak utánam páran.
- Nem.- fordultam meg.
Bementem az épületbe.
- Jó napot kívánok!- kopogtam be a recepciós úrhoz.
- Jó napot! Ön Abby Dallas?- olvasta fel a nevem egy papírról.
- Igen.
- Az igazgatóúr kijelölt egy urat, hogy körbevezesse a kisasszonyt. Mindjárt itt van, sőt már meg is érkezett.
Ekkor megfordultam és szembe találtam magam... Charlie-val.
- Sz... Szia- mondta zavartan.- Nem gondoltam, hogy itt fogunk találkozni.
- Mert én igen.- nevettem fel.
- Mehetünk?- kérdezte Charlie.
- Persze. Viszlát!- köszöntem a portásnak.
Intett egyet. Elindultunk.
Charlie sorban megmutatott mindent. A könyvtárat, egy üres előadó termet, az éttermet, az udvarban is körbe vezetett, megmutatta a leendő szekrényem. Mire végeztünk már dél is jócskán elmúlott.
- Te most nem is mész be órára?- érdeklődtem, csak úgy spontán.
- Az igazgatónő azt mondta, hogy ha körbevezettelek, akkor haza mehetek.
- Ahha.
- És te?
- Hát én csak jövő héten "kezdek".

- Figyelj, sajnos mennem kell, de majd jövő héten találkozunk.- ölelt meg (?), majd eltünt a szemem elől.

Felhívtam Cam-et.

- Szia! Nem érsz rá eljönni értem?

- De persze. Hol vagy?

- North Coast University? Mit mond neked?

- Tíz perc és ott vagyok.- tette le a telefont.

Kiálltam a bejárat elé. Cameron tíz perc múlva meg is érkezett.

- Szia. Honnan van kocsid?- jutott eszembe, merthogy egy teljesen idegen fehér Cabrioban ültem.
- Hát az egyik haveromnak nem kellett és kaptam az alkalmon.
- Egy ilyen gyönyörű Cabrio?
- Nagyon gazdag a gyerek.
- Hát mi sem panaszkodhatunk.- böktem oldalba.
- Nem dobnék ki csak úgy megondolatlanul pénzt egy Cabriora!- állt meg egy piros lámpánál.
- Becca mikor jön haza?
- Azt mondta, jogy haza jön villamossal.- indult el megint.
Mikor haza értünk, felmentem a szobámba átöltözni. Húztam egy kényelmesebb ruhát, majd a laptopomat a kezembe véve kiültem az erkélyre. Felmentem a netre. Érkezett egy e-mailem.
"Rebecca és Abby!
Hol a francban vagytok? Két napja jöttünk haza és sehol sem találunk titeket! Ráadásul Cameron is eltünt! Azonnal gyertek haza, vagy következményei lesznek ennek! Apátok és Anyátok."
Mi a..? Azonnal leszaladtam Camhez és Ash-hez, akik tévét néztek.
- Cameron.- tettem le elé a laptopom.- Most kaptam.
- Mi a franc?
- Cam, ez várható volt. Eljöttünk szó nélkül...- huppantam le mellé a kanapéra.
- Sziasztok! Ezt ti is megkaptátok?- dobta le a telefonját az asztalra Becc.
- Most olvassuk.
- Felmegyek a szobámba tanulni.- hagyott ott minket.
- Majd én válaszolok.- adta vissza a laptopomat és visszamentem az erkélyemre.
Megcsörrent a telefonom.
- Hallo, tessék?- szóltam bele, mivel ismeretlen szám volt.
- Szia.- hallottam Charlie hangját.
- Szia.- lepődtem meg.- Honnan tudod a telefonszámom?
- Figyelj. Ismert ember vagyok. Vannak kapcsolataim.
Felnevettem.
- De mit szeretnél?- kérdeztem.
- Nincs kedved moziba menni?- úgy érzem, hogy megáll a szívem.
- De Charlie... Neked barátnőd van.- mondtam szomorúan.
- Tudod Abby.- kezdte egyre mérgesedő hangon.- Más lány ölne azért, hogy moziba mehessen velem. Más lányt nem érdekelné ha barátnőm van. Más lány élvezné ha végig mehetne velem az utcán. Más lány...- akarta tovább mondani, de közbe vágtam.
- Én nem más lány akarok lenni.- mondtam halkan, majd letettem a telefont.
Hogy én mekkora barom vagyok! Emberként akartam megismerni, nem pedig hírességként, de elszúrtam. El kellett volna fogadnom, és nem ellenkezni, de eszembe jutott a "szőke lány". Ha a helyében lennék,- még akkor is ha visongok és semmit sem veszek komolyan- akkor is teljesen kiborulnék, ha a barátom valaki mással menne moziba. Nem tehettem meg azzal a lánnyal, akkor sem ha nem ismertem és első látásra egyáltalán nem volt rokonszenves.
- Hello.- jött ki Cameron a teraszra.
- Szia. Mizu?- kérdeztem.
- Csak látni akartalak. Anya levele miatt is.
- Ugye nem kell haza mennünk?- vált szinte esdeklővé a hangom.
- Nem, dehogy. Te biztosan nem, Beccát pedig nem engedem elvinni. Meg amúgy is. Elkezded az egyetemet, Becc pedig már gimibe jár, de semmi képpen nem engedem anyáéknak, hogy vissza vigyenek Londonba.
- Köszönöm!- öleltem meg szorosan.
- Soha nem engedlek el!- súgta, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe.
- Én sem!- nyomtam puszit az arcára.
- Viszont valami másról is beszélnünk kell.- váltott hangnemet.
- Igen?- néztem rá komolyan.
- Anyáék valószínüleg mindent megtesznek majd, hogy haza vigyenek, úgyhogy egyenlőre csak velem menjetek mindenhova.
Halványan bólintottam, majd hagytam, hogy Cam elmenjen.
Tudtam, hogy anyáék majd azt akarják, hogy haza menjünk. De avval is tisztában voltam, hogy Cameron harcolni fog értünk.
- Héj!- lépett mosolyogva mellém Ash.
- Szia! Csüccs.- csináltam helyet mellettem.
- Figyelj!- kezdte mosolyogva.- Szóval egy örömhïrt szeretnék veled megosztani.
- Várj.- mutattam fel az ujjamat.- Mi ez a visongás?
- Becc már tudja. Szóval a baba... Kislány!
- Hogy mi?- borultam boldogan a nyakába.- Ezt nem hiszem el!
- És ez még nem minden.- nyomott a kezembe egy képet. Egy ultrahang kép volt, amin tisztán látszott, hogy a pici mosolyog. Majd' kiugrottan a bőrömből.
- Hagylak, hadd csináld... Amit csinálsz.- mondta mosolyogva.
- Sziaa!- intettem, majd vissza tértem ahhoz amit eddig csináltam, vagyis a semmihez. Vagyis a gondolkodáshoz. Ahhoz, hogy én milyen jót teszek az emberekkel, miközben az magam érdekeit aligha nézem. Rápillantottam az órámra. Fél négy. Annyira meg akart ölni az unalom, hogy inkább bementem Becchez.
- Helló.- kopogtattam az ajtófélfán.
- Szijja!- ugrott boldogan a nyakamba.
- Mi ez a nagy öröm? A baba?
- Persze, mi más?- ujjongott.- Lesz egy unokahugim!- még mindig ugrált az ágyán.
- Nyugi már!- húztam le az ágyról.- Mi van a suliban?- azt gondoltam, hogy jót kérdezek,de rá kellett jönnöm, hogy érzékeny helyet tapintottam, mert Becc arcáról lelohadt a mosoly és egyfajta szomorúság váltotta fel.
- Hát igazából semmi. Van egy fiú...- kezdte.
- Ki?- vágtam bele a mondandójába.
- Leo... Leondre Devries.- ejtette ki a nevet, nekem pedig kiesett a rágó a számon.
- Az a Leondre Devries?
- Igen. Miért?
- Semmi.- hazudtam, és úgy láttam, hogy bevette, mert folytatta.
- Utáljuk egymást. Már amikor odamentem bemutatkozni, bunkó volt.
- Ez nem jó.- akartam teljesen közvetlen lenni, de a hangomban érződött valami. De hál' istennek nem vett észre semmit.- Hagyd a francba. Ne is foglalkozz vele.
- Bárcsak ezt tudnám tenni.- sóhajtotta.
- Tedd is ezt.- nyomtam puszit az arcára, majd csináltam róla egy képet és vissza mentem a szobámba.

@Abby_Dallas: Stay child! @beccadallas

Nem akartam, hogy felnőjön, de el kellett fogadnom, hogy egyszer meg fog történni és én nem tehetek ellene semmit.
- Tudod Ab!- kiabálta Becca.
- Igen?- mentem vissza a szobájába.
- Ne nézz hülyének!- mondta még mindig az ágyon ugrálva.
- Akkor hagyd abba!- mondtam nevetve és visszamentem a szobámba. Rám jött a selfie roham!

@Abby_Dallas: Blue hair is true! @beccadallas

Mikor belefáradtam a folyamatos nyomkodásba, lementem Ash-hez.
- Mi jót csinálsz?- néztem át a válla felett.
- Jézusom!- ugrott fel hirtelen.- Meg akarsz ölni?
- Nem, eszem ágában sem volt! De mit csinálsz?
- Krumpli leves.
- Az finom!
Benyomtam a tévét és elkapcsoltam a Nikelodeonra. Mi ment? Spongyabob!
- Rebecca!- ordibáltam visítva. És még én akarom, hogy ne nőjjön meg... :D
- Mi van?- rohant le a lépcsőn, de amikor látta, hogy mi megy a tévében visítva huppant le mellém a kanapéra!
- Mi van?- állt a lépcső tetején Cameron.
- Hóóóó! Ki lakik odalent, kit rejt a víz?
- Spongyabob Kocka!- ordította Cam a lépcső tetejéről, majd lesuhant a lépcsőn.
- Sárga a színe és lyuk rajta tíz!- folytatta az öreg kalóz. Ekkor csengettek.
- Kinyitom!- mondta Ash.
Mi pedig csak énekeltünk.
- Az élet eleme csakis a víz!- ekkor odapillantottam, hogy megnézzem, ki áll az ajtóban. Megrúgtam a bátyám lábát és Becc is elhalkult.
- Az élet eleme.... Csakis .... A... Víz.- kapot sokkot Cam. Az ajtóban anya és apa állt.- Menjetek fel a szobátokba!- váltott hangnemet a bátyánk, mi pedig felsuhantunk a szobánkba. Valójában, dehogyis. Ott kuksoltunk  a lépcsőfordulóban és csendben hallgattunk.
- Mi a francot kerestek itt?- kérdezte Cameron ingerültem.
- Talán a gyerekeinket?- apa hangja ugyanolyan ingerült volt mint Cam-é.
- Anya! Nézzetek már magatokra!- emelte fel Cameron a hangját.- Van két gyereketek! Az egyik tizenhat éves, a másik tizennyolc. Mondjátok meg nekem őszintén, hogy melyikükkel töltöttetek el egy délutánt? Melyikükkel néztetek meg közösen egy filmet? Melyikükkel sütöttetek együtt?
Melyikükkel veszekedtetek egyáltalán valaha is? Na? Ugye egyszer sem? Akkor meg mit szeretnétek? Azt, hogy haza menjenek és otthon legyenek ketten? Az életemre esküszöm, hogy ebben a két napban, amióta itt vagyunk több szeretetet kaptak, mint életükben valaha. Úgyhogy szerintem el is mehettek.- mutatott az ajtó felé Cam. Csend uralkodott a lakásban.
- Elmennek.- súgtam Beccnek, akinek az arca könnytől csillogott, majd a nyakamba borult.
Becsukódott a bejárati ajtó. Elmentek. Kisétáltak az életünkből, remélem végleg.
Lesétáltunk a lépcsőn. Becca egyből megölelte Cameront, én pedig csak néztem őket.
- Gyere ide!- tárta ki a karját.- És te is!- utasította Cam Ash-t.
Boldogság, megkönnyebbülés és a kétely érzése kavargott bennem. Bokdog voltam, mert olyan családom van, aki szeret és törődik velem. Megkönnyebbültem, mert itt maradhattam New Yorkban Cameronnal és Ashley -vel. Valamint ott volt a kétely. Charlie miatt. Mi lesz ha most egy életre megutált és esélye sincs, hogy egyszer összejöjjünk?
Cam végre elengedett minket, és mivel én egyáltalán nem voltam éhes, felmentem a szobámba. Megfürödtem, fogat mostam, pizsibe bújtam.
Kinyitottam az erkélyem ajtaját, mert nagyon meleg volt a szobámba.
Bedőltem az ágyamba. Utáltam mindenfajta gondolkodás és kétely közt elaludni, de most is Charlie-ra gondoltam.
Mi a francnak kellett nekem visszautasítani? Persz. Mert Abby Dallasban több az együttérzés, mint az ész, mert olyan naiv vagyok! Életemben először hívott el moziba ( és nem hazudok! Sajnos így van! ), de én visszautasítottam.
Kételyek közt aludtam el.

2.rész-Az a bizonyos első nap,avagy a rejtélyes üzenet...

"Szeretjük azt hinni, hogy nem félünk, és szívesen fedezünk fel új helyeket és szerzünk új élményeket, de a helyzet az, hogy folyamatosan rettegünk. Talán a félelem a vonzalom része. (...) Az egyszerű napok uncsik. Egy kisebb katasztrófa: na, arról érdemes beszélni!~Grace klinika c. film" 

Rebecca Dallas

Reggel elég kómásan keltem,ugyanis a mai napon elkezdődik számomra az itteni gimnázium.Jaj,de jó!Már nagyon várom.Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból,és bele néztem,a hatalmas tükrömbe.Őszintén?Még én is megijedtem a saját tükörképemtől...Azonnal beszaladtam a fürdőbe,és rendbe szedtem magam.Egy iszonyatosan halvány sminket vittem fel,majd a hajamat befonva néztem bele a tükörbe.Kiléptem a fürdőből,majd a szekrényemet kinyitva meredtem magam elé.Pár perc múlva megakadt a szemem egy szetten.Kikaptam a kiszemeltemet,majd zenét bekapcsolva elkezdtem készülődni.Egy visszafogottabb ruhát választottam.Legalább is szerintem.Nem húztam olyan gatyát,amiből kilóg a fél seggem,nem húztam crop-toppot,és nem is húztam szoknyát sem.Sosem volt ilyen a stílusom.Inkább húztam egy sima rövid gatyát,és egy háromnegyedes ujjú pulcsit.Nem húztam sem topánkát,sem magassarkút.Maradtam a sima dorkónál.Nem tudom,sohasem voltam az a fajta tipikus lány,aki a ruhákba "szerelmes",aki naponta jár vásárolni és húz mindenféle más cipőket.Mindig is inkább a tanulás,és a sport felé haladtam.Mindig is a suli strébere voltam.De mindegy is.Felkaptam a telefonom.Nem volt a legújabb,ez még a 4s.De nem is kértem,hogy vegyenek nekem.Bár,lehet hogy kéne újítanom.Azért mégis csak három éves.Nem volt időm tovább gondolkodni,ugyanis már 7:30 volt.Még nem vagyok elkésve,ugyanis a suli csak kilenckor kezdődik,de mire Cam elkészül addigra lemegy a nap.Lebaktattam a földszintre,ahol megtaláltam Ash-t,és a bátyámat.
-Jó reggelt!Ab?-kérdeztem.
-Már elment az egyetemre.Avokádó krémet?-kérdezte Ash.
-Elfogadok egy kicsit,köszönöm-mondtam.Miután megreggeliztünk,Cam-mel elindultunk a suli felé.
-Oh basszus!-kiáltottam fel,ugyanis a telefonom ismét lefagyott.
-Mi az?-kérdezte Cam,mire csak odamutattam a telefonom.-Aha...Suli előtt még elviszlek valahova-mondta,azzal pár perc múlva leparkoltunk egy bolt előtt.Egy telefon bolt előtt...
-Cam!Nem kell nekem új!
-Figyelj!Abbynak is 6s-van,nekem is,és most neked is az lesz!Nincs vita-mondta,mire én csak megöleltem.Beléptünk a boltba.
-Jó napot kívánok!Miben segíthetek?-kérdezte az eladó.
-Egy Iphone 6s-t szeretnénk-mondta Cam.
-Milyen színű?-kérdezte.
-Arany-vágtam rá azonnal.Az eladó kihozta a telefont,majd átnyújtotta.
-Ennyi lesz?
-Nem,még szeretnénk három tokot-mondta Cam.Kiválasztásom azonnal egy gyönyörű(legalábbis szerintem) tokra esett.A másodikon sem kellett sokat gondolkodnom,hiszen azonnal rátaláltam.Viszont a harmadikon kellett gondolkoznom.Aztán eszembe jutott valami.Odasúgtam az eladónak,aki azonnal bement,majd öt perc után kihozta azt amire gondoltam.Az utolsó tokot eldugtam,nehogy Cameron lássa.Kifizettünk mindent,majd kint.úgy hogy ő ne lássa,ráraktam a Cameronos tokot.
-Mit titkolsz?-kiváncsikodott.
-Ezt!-mutattam meg neki a telefont.
-Dallas 94...-olvasta fel-Köszönöm-puszilta meg a fejem búbját.
-Mégis mit?-hitetlenkedtem.
-Az,hogy itt vagytok nekem Abbyvel.
-Mi köszönjük!-azzal beszállva a kocsiba el vitt a gimiig.
-Vigyázz magadra,és nehogy rád szálljon egy páva gyerek,vagy én verem meg!-nevetett.
-Szólni fogok-nyomtam puszit az arcára.
-Mivel jössz haza?
-Villamossal,de most megyek,majd találkozunk,Szió!-elindutam be az iskola felé.Még visszanéztem,és láttam,ahogy Cam elhajt a kocsival.Kicsit szomorú voltam,ezért ráírtam Ab-re,mert szükségem volt rá.Valahogy a szavai meghatottak.Ránéztem az telefonomra...Még van fél órám.Jaj,ne már!Beléptem az épületbe.Egyből látszottak a klikkek.A menők,a sportolók,a a stréberek,a hippik és az átlagosak.Kb.ebből áll az iskola.Kiválasztottam egy magányos padot és leültem.Tudom,ez így stréberségnek fog hangzani,de elkezdtem olvasni.Nem telt bele pár perc,egy lány huppant le mellém.Szőke haja,és kék szeme volt.
-Szia!Új vagy?-érdeklődött.
-Szia!Igen.Rebecca Dallas-mutatkoztam be.
-Lucilia Bertha Amstrong.Nem lehetnénk...Barátnők?-kérdezte félénken.
-De,persze.Úgysem ismerek senkit!-mondtam.Miután telefonszámot cseréltünk,és minden elérhetőséget átadtunk egymásnak,jöhetett a beszélgetést,és az el nem maradhatott selfie.

beccadallas:As precious as you are to me no one can ever be. I know friends are hard to choose but you're a friend I never want to lose.I love you so much! @lucib_amstrong

Hihetetlen,de neki képes voltam elmondani mindent.Azt,hogy ki a bátyám,és az életemről mindent.Ő is mindent elmesélt magáról.Beszélgetésünket,a csöngő zavarta meg,így be kellett mennem.Megbeszéltük,hogy óra után,majd ő itt vár rám.Sajnos,ő eggyel idősebb így nem egy osztályba járunk...Na mindegy.Ahogy beléptem a terembe,úgy jött utánam az ofő.

-Nos Mrs.Dallas kisasszony,kérem foglaljon helyet,Leondre előtt-utasított a tanárnő a helyemre.De rohadt jó!Ülhetek egy elmebeteg idióta hülye balfék bunkó undorító srác előtt.Fuck?Undorodva helyet foglaltam Leondre előtt.A tanárnő csak beszélt és beszélt,de én egyáltalán nem figyeltem.Minden rendben ment,az órákon nagyjából figyeltem,a szünetekben pedig Luci társaságát kerestem.Mint mondtam csak ment...Ugyanis elérkezett az ebédidő.Lucival leültünk egy asztalhoz.Minden rendben ment,amíg egyszer csak valami forrót éreztem a fejemen és nyakamon.Na ne!Ezek leöntöttek a menzai levessel?Tojásos volt...Megfordultam.Leo és még páran a menők közül álltak előttem.Egy pillanatig még csak dühös voltam,de aztán meghallottam.Az egész iskola rajtam röhögött.Elkezdtem könnyezni.

-Nyugalom ez csak a beavatási szertartás!-röhögött Leo a képembe.Én csak megfordultam és elfutottam.Még hallottam ahogy Luci beolvas nekik,de többet már nem.Befutottam a takarítószertárba,és elkezdtem sírni.Egy darabig gondolkodtam azon,hogy felhívom-e Cameront-t vagy Abby-t,de inkább meggondoltam magam.A következő pillanatban szőke hajú,dilis barátnőm futott be az ajtón.

-Na,te némber!Gyere,megcsinálom a hajad,és szerzek ruhát-azzal megfésült,újra befonta,és szerzett is egy gyönyörű ruhát.A másikat  be is raktam a táskámba.

-Köszönöm,hogy itt vagy nekem!-öleltem meg,de idilli pillanatunkat megzavarta a telefonom.Egy emailem jött,anyáéktól?Mi???Mgenyitottam,majd elkezdtem olvasni:

"Rebecca és Abby!
Hol a francban vagytok? Két napja jöttünk haza és sehol sem találunk titeket! Ráadásul Cameron is eltünt! Azonnal gyertek haza, vagy következményei lesznek ennek! Apátok és Anyátok."
Hogy mi?Mi?Nem lehet!
-Mi a baj?-kérdezte.
-Bocsi Luci,de most haza kell mennem.Családi ügy-mondtam,bólintott,majd megöleltem és hazáig meg sem álltam.Berohantam a házba,ahol már nagyban fojt a tanácskozás.
-Sziasztok! Ezt ti is megkaptátok?- dobtam le telefonom az asztalra.
-Most olvassuk.-mondták kórusban.
-Felmegyek a szobámba tanulni.- hagytam ott őket,ugyanis ahogy láttam "ez most nem rám tartozik".Igazából nem kell semmiből sem tanulnom.Sőt,még leckét sem kaptunk.Mivel úgysem volt mit csinálnom,ezért nyomtam egy selfiet.

beccadallas:To be cool isn't having the latest fashion's shoes,having the perfect hair or the best boy/girlfriend...to be cool is being yourself&liking it.<3

Na igen...Ezeket a Leondre féléknek küldöm.Kicsit unatkoztam,ezért felmentem a netre és megnéztem a facebookom.De bár ne tettem volna!Minden tele volt az én képemmel amit ebédnél készítettek.A szemem ismét könnybe lábadt.Szükségem volt egy kis magányra ,így magamra zártam az ajtót.Pár perc múlva Cameron dörömbölt az ajtónál.

-Húgi!Engedj be!

-Nem!Magányra van szükségem!-kiabáltam ki.

-Ha nem jössz ki,betöröm!-kiabált.Oda mentem majd kinyitottam az ajtót.Ash és Cam mosolygós arcával találtam szembe magam.Mellettük én úgy néztem ki,mint egy börtöntöltelék,aki most szökött meg a börtönből.

-Mi történt?-kérdezte Ash.

-Áh semmi különös!-legyintettem.

-Aha...Na Cam,csajos beszélgetés!

-Most már nem jó a bátyus?Na nem baj beszélgessetek csak nyugodtan-azzal távozott.

-Na mesélj.Mi történt?

-Tudod...Van a suliban egy fiú.A neve Leondre Devries-kezdtem el de ő félbe szakított.

-Várj!Az a Leondre Devries?

-Igen,bár fogalmam sincs ki ő...Na szóval.Már amikor beiratkozni mentem akkor is bunkó volt.Ma pedig ebédnél a fejemre öntötte a menzai kaját...És az internet az én képemmel van tele-gördült le egy könny csepp az arcomon

-Figyelj...Cameronnak vannak kapcsolatai,ő letudja szedetni ezeket...Szóljak neki?

-Igen vagyis ne...Csak mondd meg neki,hogy ezek az emberek hívjanak fel engem-mondtam.

-Rendben,de hogy legyen egy picit jobb napod...Tessék-nyújtott oda egy ultrahang felvételt-Kislány-ugrottam a nyakába,majd elkezdtem ugrani az ágyon-Na így már mindjárt más.Megyek Abbyhez!-azzal elhagyta a szobát.Még ugráltam,addig míg kopogást nem hallottam.Abby kék haja bukkant elő.

-Helló.-kopogtatott az ajtófélfán.

-Szijja!-ugrottam boldogan a nyakába.

-Mi ez a nagy öröm? A baba?

-Persze, mi más?-ujjongtam.-Lesz egy unokahugim!

-Nyugi már!- húzott le az ágyról.-Mi van a suliban?-ahogy ezt kimondta,egyből lefagyotta mosoly az arcomról.

-Hát igazából semmi.Van egy fiú...-kezdtem.

-Ki?-vágott bele a mondandómba.

-Leo... Leondre Devries.-ejtettem ki a nevet,neki pedig kiesett a rágó a számon.

-Az a Leondre Devries?-kérdezte.

-Igen. Miért?

-Semmi-hazudott.Úgy tettem,mintha nem vettem volna észre,de ismerem már annyira.

-Utáljuk egymást. Már amikor odamentem bemutatkozni, bunkó volt.

-Az nem jó...-akart teljesen közvetlen lenni,de a hangjában érződött valami.-Hagyd a francba. Ne is foglalkozz vele.

-Bárcsak ezt tudnám tenni.- sóhajtottam.

-Tedd is ezt.-nyomott puszit az arcomra,majd selfieztünk egyet,és vissza ment a szobájába.

@beccadallas:I have the best sister in the world'<3 @abby_dallas

-Tudod Ab!-kiabáltam.

-Igen?-jött vissza.

-Ne nézz hülyének!-mondtam még mindig az ágyon ugrálva.

-Akkor hagyd abba!-nevetett majd elhagyta a szobát.Lassan abba hagytam az ugrálást.Ledőltem az ágyamra,és csak gondolkoztam.Egyszer csak kiabálásra lettem figyelmes.

-Rebecca!-ordibált a nővérem visítva.

-Mi van?-rohantam le a lépcsőn,de amikor láttam,hogy mi megy a tévében visítva huppantam le mellé a kanapéra.

-Mi van?-állt a lépcső tetején Cameron.

-Hóóóó! Ki lakik odalent, kit rejt a víz?

-Spongyabob Kocka!-ordította Cam a lépcső tetejéről, majd lesietett onnan.

-Sárga a színe és lyuk rajta tíz!-folytatta az öreg kalóz. Ekkor csengettek.

-Kinyitom!- mondta Ash.

Mi pedig csak énekeltünk.

-Az élet eleme csakis a víz!-ekkor odapillantott Abby, hogy megnézze, ki áll az ajtóban.Megrúgta Cam lábát és én is elhalkultam.

-Az élet eleme.... Csakis .... A... Víz.-kapot sokkot Cam. Az ajtóban anya és apa állt.-Menjetek fel a szobátokba!- váltott hangnemet a bátyánk, mi pedig felsuhantunk a szobánkba. Valójában, dehogyis. Ott kuksoltunk  a lépcsőfordulóban és csendben hallgattunk.

-Mi a francot kerestek itt?- kérdezte Cameron ingerültem.

-Talán a gyerekeinket?- apa hangja ugyanolyan ingerült volt mint Cam-é.

-Anya! Nézzetek már magatokra!- emelte fel Cameron a hangját.-Van két gyereketek! Az egyik tizenhat éves, a másik tizennyolc. Mondjátok meg nekem őszintén, hogy melyikükkel töltöttetek el egy délutánt? Melyikükkel néztetek meg közösen egy filmet? Melyikükkel sütöttetek együtt?

Melyikükkel veszekedtetek egyáltalán valaha is? Na? Ugye egyszer sem? Akkor meg mit szeretnétek? Azt, hogy haza menjenek és otthon legyenek ketten? Az életemre esküszöm, hogy ebben a két napban, amióta itt vagyunk több szeretetet kaptak, mint életükben valaha. Úgyhogy szerintem el is mehettek.- mutatott az ajtó felé Cam. Csend uralkodott a lakásban.

-Elmennek.-súgta nekem.Az arcom könnytől csillogott,majd a nyakába borultam.

Becsukódott a bejárati ajtó. Elmentek. Kisétáltak az életünkből, remélem végleg.

Lesétáltunk a lépcsőn. Én egyből megöleltem Cameront, Abby pedig csak nézett minket.

-Gyere ide!-tárta ki a karját Abbyre.-És te is!-utasította Cam Ash-t.Miután Cam elengedett minket,felmentem a szobámba.Lefürödtem,és felhúztam a pizsim.Már éppen elaludtam,amikor kaptam egy üzenetet.

Ismeretlen:"Tönkre fogom tenni az életed!"

Kicsit féltem.Na jó...Nagyon...

1.rész- New York, megjöttünk! /Abby/

Reggel háromnegyed ötkor fel is tudtam kelni. Cameron a konyhában tevékenykedett, így

nem tudtam sehova sem osonni. Írtam Beccának, hogy mi van vele.

Abby üzenete: Sziaa. Felkeltél?
Becca üzenete: Szia. Igen, felkeltem, most öltözök. Kimehetek a konyhába?
Abby üzenete: Ne! Cameron kint van, de mindjárt indulnia kell.



Becca üzenete: Jó. Na megyek, mert még sminkelnem is kell. Ha Cameron elment, írj!
Abby üzenete: Jó.
Halkan felkeltem és felvettem az a ruhát, amit már tegnap este kikészítettem. Feldobtam magamra egy kis sminket is, hogy ne nézzek úgy mint egy zombi. Öt óra után pár perccel Cameron elment. Írtam Beccának, hogy előjöhet. Gyorsan bekaptunk egy kis tojásrántottát, majd elindultunk volna, ha Becca kezébe nem kap egy levelet.
- " Becca és Abs!- erre a mondatra hátra fordultam én is , az olvasó húgomhoz.
- " Elmentem. New Yorkba Ashley-vel. Nem hiányoljatok, mert nem fogok vissza jönni. Abby vigyázz a húgodra. Ne hagyd, hogy bármi rosszat csináljon. Ne veszekedjetek anyáékkal, nem éri meg! Cameron."
- Alapesetben megölném ezért a tettért, de most megyünk vele, így nem teszem meg.
Fogtunk egy taxit és elszáguldottunk a reptérre, ahonnan indul a gépünk. Mindent rendben elintéztünk, átmentünk minden kapun, egyszer majdnem össze találkoztunk Cameronnal és Ashley-vel, de Beccát belöktem egy bokorba és így nem buktunk le.
- Gyere már!- nyaggattam Beccát, mert nagyon nem akart felkelni a helyéről. Aztán végre felkelt és felszállhattunk a gépre. Becca ment elől és kereste a helyünket, de egyszercsak megtorpant.
- Mi van?
- Ide szól a helyünk.- mutatott Ashley és Cameron melletti székekre.
- Ti meg mi a francot kerestek itt?- állt fel Cameron, de nem kezdett el ordítani, mert azzal felkeltette volna magára a figyelmet és akkor már nem lenne nyugalma.
- Cameron, nyugi!
- Nem, nem leszek nyugodt, amíg el nem mondjátok, hogy hogy kerültök ide.
- Meghallottam, hogy Ashley-vel beszélsz arról, hogy elutaztok és én is vettem jegyet a repülőre. Nem is gondoltam volna, hogy képes vagy ilyet tenni. Becca még gyerek és én is az vagyok! Nem tudtam volna felnevelni!
- És az a megoldás, hogy titokban utánunk jöttök?
- Miért mit kellett volna tennem? Elmondani neked, hogy nem akarom, hogy elmenj?
- Például!
- És? Úgyis elmentél volna. Lakást vettél New Yorkban! Nem adtad volna csak úgy el! Elmentél volna és hagytad volna, hogy egyedül neveljem fel Beccát.
- Kérlek ne csináljatok még egy ilyen baromságot!- kelt fel és ölelt meg minket. Megenyhült és elfogadta, hogy együtt fogunk lakni New Yorkban.- És legközelebb szólj ha valami baromságot akarsz csinálni!- mosolyogott.
- Oké!- öleltem meg.
- Kérem utasainkat foglalják el helyüket és kapcsolódjanak be, mert felszállunk.
Leültünk Cameronék mellé, bekapcsolódtunk. Az út tizenegy óra volt. Sokat aludtunk, meg zenét hallgattunk. Na igen, és a szelfizés sem maradhatott ki.

@Abby_Dallas:  My best Sister!
@beccadallas

@beccadallas: Idiots! @Abby_Dallas

Mikor másnap reggel nyolckor szállt le a gépünk New York leghíresebb repterén. Cameron elment Beccával beiratkozni egy gimnáziumba, nekünk meg adott egy kulcsot, hogy vigyük haza a cuccokat, meg paklojunk ki, nézzünk körül, meg csináljunk ebédet.
Ash-sel tanácstalanul néztünk egymásra, de megoldottuk. Nagy nehezen fogtunk egy taxit, bedobáltuk a holmijainkat és elvitettük magunkat az új lakásunkhoz.
Ashleyvel felváltva  vittük fel a tíz bőröndöt. Éppen az utolsó négy darabbal mentünk fel a lépcsőn, amikor Ash megállt.
- Jól vagy?- kérdeztem aggódva, látva, hogy milyen fehér az arca.
- Persze, csak tudod... Nem akartam elmondani, meg még Cameron sem tudja, de... Terhes vagyok.
- Úristen! - kaptam boldogan a számhoz a kezem.- Várj. Ülj le, mindjárt vissza jövök azért a két bőröndért.
- Köszönöm.
Gyorsan felcipeltem a bőröndöket, és amikor vissza mentem Ashley-hez, már sokkal jobb színe volt.
Felvittem helyette a két bőröndöt, és amikor beléptünk a lakásba nagyon elámultam.
- Ez... Valami csodaszép!- fordultam körbe.
- Nekem is nagyon tetszett, a neten.
- Ülj le, én elkezdem az ebédet.
- Én is segítek.
Spagettit kezdtünk el csinálni. Már éppen terítettünk, amikor Becca hívott.
- Szia. Mikor jöttök?- kérdeztem.
- Ne várjatok minket! Bátyás napot tartunk. Egyetek nyugodtan.
- Hát jó.- köszöntem el Beccáttól.
-Ketten leszünk ma!- fordultam a konyhában tevékenykedő Ashley-hez.
- Hogy hogy?
- Ezek ketten bátyás-húgos napot tartanak és csak este jönnek haza.
- Hát oké.- nagyon jól kijövök Ash-sel. Bármit elmondok neki, nem mondja rovább senkinek, még Camnek sem. Miután megebédeltünk alaposan megnéztük a lakás minden szegletét.
- Ohó.- fordultam meg a szobámban.
- Szép. Kifejezetten a te stílusod.
- De mondd csak Ash. Ha eredetileg ketten jöttetek volna, akkor nekem mégis, hogy van itt szobám?
- Cameron úgy tervezte, hogy ha nagyon nem bírjátok, akkor ide jöhettek.
- Ahha.
- Figyelj, elmegyek, lepihenek. Ha esetleg elalszok és Beccáék megjönnek, akkor nyiss ajtót kérlek.
- Persze.
Ash kiment, én pedig egyedül maradtam az új szobámban. Kimentem az erkélyre, mert mindenképpen látni akartam a kilátást . Valami csodálatos volt. Nem bírtam ki, hogy ne készítsek egy képet Instagramra.
Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy befestem a hajam, ilyen lemosható hajfestékkel. Kidobáltam a kellékeket a fürdőnebe és egy fél óra alatt meg is csináltam a hajam. Természetesen nem maradhatott ki a szelfi sem, ami ment egyből az Instára.

Abby_Dallas:  Love Yourself. @beccadallas

Átöltöztem, megigazáitottam a hajam, telóm a zsebembe tettem, felhúztam egy nyári cipőt és már indulhattam is. Beszóltam Ashley-nek, aki tévézett, hogy elemgyek egy kicsit sétálni, hisz' csak négy óra múlott.
- Persze, menj csak, de vigyázz magadra.
- Persze.- nyitottam ki a bejárati ajtót.
Lementem a lépcsőn, és kiléptem a fülledt nyári melegbe.
Végig sétáltam egy forgalmas utcán, majd befordultam egy óriási parkba. Annyira nyugodt volt. Egyáltalán nem hasonlított New York nyüzsgő utcáihoz, távol állt a rohanástól, az illetlen emberektől, és mindetől ami New Yorkhoz kapcsolható.
Nyugodtan sétáltam, amikor valaki nekem jött, így kiesett az Iphone 5s-em a zsebemből. Csodálatos! Ekkora barmokat. Lehajoltam a telóm ért, hál' istennek nem lett semmi baja.
- Bocs. Nem akartam.
Felnéztem és előttem állt ő... Hogy ki? Maga Charlie Lenehan.
- Nem... Semmi gond...- hebegtem.
- Nézdd. Igen én vagyok az. De ne kezdj el sikítva rohangálni.
- Miért tenném?- váltottam stílust. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy én is egy éretlen sikongató tini vagyok, amikor elmúltam tizennyolc.
- Mert. Én vagyok Charlie Lenahan.
- Szia. Abby Dallas.
- Szép neved van.
- Köszönöm.
- Hogyhogy nem kezdtél el sikítozni?
- Tudom, hogy milyen szar lehet, olyan embernek lenni, hogy nem sétálhatsz nyugodtan az utcán. Szar, hogy nem mutatkozhatsz be az embereknek, mert tudják ki vagy.
- Te honnan tudsz ilyeneket?
- Cameron Dallas a bátyám. És amikor megtudta az osztályom, meg az emberek a környezetemben, nem volt egy perc nyugtom sem. Én voltam a középpontban.
Ekkor vettem csak észre, hogy én éppen Charlie Lenehannel sétálok egy parkban. Hűha.
- Vársz valakire?- még mielőtt válaszolhatott volna, egy szőke lány ugrott visongva a nyakába. Na ne már! Pedig én.. Áh hagyjuk. Tök megkedveltem Charlie-t ezalatt a fél óra alatt, erre most kiderül, hogy barátnője van? Ráadásul egy szőke agyon sminkelt, magassarkúban tipegős, tipikusan egy hírességre rászállós lány.
- Bocs.- mondtam és el akartam menni, de Charlie a kezembe nyomott egy papírt. Meg fordultam és elindultam. Közben szét hajtottam a papírfecnit.
Benne volt a telefonszäma, a Facbookja, a Snapchat neve, de még az Insta elérhetősége is rajta volt. Majdnem dobtam egy hátast. Charlie Lenehan csak úgy odaadta az elérhetőségeit. Nem értem. Nagy boldogságomban feltettem egy szelfit Instára, majd haza indultam.

Ab_Horan: You is my secret!😊

- Hahó!-  nyitottam ki a bejárati ajtót.
Ash békésen aludt a kanapén, úgyhogy halkan felosontam a szobámba. Elővettem a papírfecnit a zsebemből. Bejelöltem Charlie-t Facebookon, Instán, Snapchaten, plusz még a telefonszámát is beírtam a telómba.
Mivel meg akartam halni az unalomtól, kiültem az erkélyemre , bedugtam a fülembe a fülhallgatót és miközben hallgattam a zenét, különböző egyetemeket nézegettem, mert már aktuális beiratkoznom valahova.
Találtam egy nagyon szimpatikus  egyetemet, a North Coast University. Piros téglaépület, otthonos berendezés. Nagyon tetszett.
Épp Shawn Mendes egyik számát hallgattam, amikor érekzett egy értesítésem. Charlie vissza igazolt Facebookon, meg a többi közösségin is.
- Szia.- jött ki az erkélyre visongva Becca. Kivettem a fülhallgatót a fülemből. Beszélgettünk egy kicsit, aztán lementünk enni. Becca majd' kiugrott a bőréből, mikor meg tudta, hogy mi a vacsora.
Szépen ettünk, amikor Ash letette a villát.
Szeretnék bejelenteni valamit...- kezdte.- Ezt csak Abby tudja,de ő is ma tudta meg.Cam!Egy gyermeket hordok a szívem alatt.Pontosabban a te gyerekedet!-rápillantottam Camre, aki egy pillanatig felfogta a történteket, kiköpte a kaját a szájából, felkapta Ashley-t és megpörgette.
Cameron annyira boldognak látszott, mint életében még talán soha. Könnyek szöktek a szemembe. Életemben először éreztem azt, hogy igenis tartozom valahova, igenis van csládom. Abban a pillanatban örültem a legjobban annak, hogy elszöktem otthonról.

1.rész-New York,megjöttünk! /Becca/

"A testvérek közötti konfliktusok sokkal jobban el tudnak mérgesedni, mint a baráti kapcsolatok. Ugyanakkor a legdurvább sérelmeket is könnyebben megbocsátják egymásnak, és hamarabb elfelejtik, elvégre a vér nem válik vízzé."

Rebecca Dallas

Reggel elég kómásan keltem.Mondjuk,nem tudom ki az,aki hajnali 5-kor friss és üde.De aki az,annak emelem a kalapomat.De térjünk is vissza a mai naphoz.Egy elég fontos esemény fog bekövetkezni ma.Szóval,a telefonom jelezte,hogy itt az ideje elhagyni a meleg ágyat.Anyáék tegnap előtt ismét elutaztak.Bár,ez már megszoktam.A kórházból is Cameron hozott haza.Persze,mert nekik a szeretet abból áll,hogy elém dobnak egy Iphone 6s-t vagy egy MacBook-ot.És ilyenkor jön az,hogy miért nem örülök neki?Hiszen a korombeli lányok ugrándoznának örömükben.De,hogy ha egy kicsi szeretet is kapnák tőlük,akkor ezt elcserélném bármire.Halkan felkeltem,hogy ne hallja meg senki,mire is készülünk.Még magam sem hiszem el,hogy ezt tesszük.Gondolatmenetemet a telefonom zavarta meg,ugyanis rezegni kezdett jelezve,hogy üzenetem jött.Abby írt,hogy ne menjek le,mert Cameron lent tollászkodik a konyhában.Gyorsan felöltöztem abba a ruhámba,amit még az este folyamán készítettem ki.Egy halvány sminket tettem föl magamra,majd a hajamat kifésülve,engedtem,hogy barna tincseim a vállamra omoljanak.Mielőtt lementem,leültem a zongora és elkezdtem Cameron egyik dalának a refrénjét.
-"Baby all I want is you In the middle of the night I've been thinking about you like Baby all I want is you To be one hundred I've been thinkin But I gotta say the truth"-kezdtem el énekelni.Hihetetlen,hogy itt akar hagyni.A szemem könnybe lábadt,és vissza emlékeztem azokra,amikor Ab és Cam veszekedett anyáékkal,én még pici voltam ezért mindig csak hallgatóztam.Nem mindig értettem miről van szó,de volt olyan,hogy hol Cameron,hol pedig Abby jött be sírva a szobámba.Ilyenkor,csak odamentem hozzájuk,és megöleltem őket.Gondolkodásomat ajtó csapódás zavarta.Letöröltem könnyeimet,majd vártam Abby jelzésére.Nem kellett sokat várnom,tíz másodperc múlva,már rezgett is a telefonom.Felkaptam a bőröndjeimet,és az egyik táskámat,majd indultam is lefelé.Abby,már korán reggel is sürgött forgott a konyhában.Az illatok alapján,ez tojás rántotta.Lültem,majd gyorsan megettem az egészet.Már éppen indultunk is volna,de megláttam egy levelet.A kezembe kaptam,majd felnyitottam.Elkezdtem olvasni.
-"Becca és Abs"-fordult hozzám Abby.
-"Elmentem. New Yorkba Ashley-vel. Nem hiányoljatok, mert nem fogok vissza jönni. Abby vigyázz a húgodra. Ne hagyd, hogy bármi rosszat csináljon. Ne veszekedjetek anyáékkal, nem éri meg! Cameron."-fejeztem,be az olvasást könnybe lábadt szemmel.Remélem Abby nem vette észre.Sohasem szerettem előtte sírni.
-Alapesetben megölném ezért a tettért, de most megyünk vele, így nem teszem meg-mondta Abs,majd fogtunk egy taxit,majd elindultunk a reptér felé.
-Hát,itt vagyunk!-sóhajtottam,miközben átmentünk az első kapun.
-Merre is kell menni?-kérdezte,de abban a szent minutumban belökött egy bokorba,ő pedig bele bújt a táskájába.Pár perc,múlva pedig kisegített a bokorból.
-Gyere már!-kiáltott.
-Te megőrültél?-kérdeztem a leveleket lesöpörve a ruhámról.
-Már régen,de amúgy,az előbb ment el Cam és Ashley.-nevetett.
-Értem,gyere!-ragadtam karon.A jegyemet nézve,kerestem a helyünket,mivel én mentem elöl.Ám ahogy megpillantottam,hogy hol is ülünk,lefagytam.
-Mi van?-kérdezte.
-Ide szól a jegyünk!-mutattam a Cameron melletti székékre.
-Ti meg mi a francot kerestek itt?- állt fel Cameron,de nem kezdett el ordítani,inkább közelebb állt Abbyhez,engem kiszorítva onnan.
-Cameron, nyugi!-próbálkozott Abby.
-Nem, nem leszek nyugodt, amíg el nem mondod, hogy hogyan kerültetek ide!-vonta kérdőre Abbyt.
-Meghallottam, hogy Ashley-vel beszélsz arról, hogy elutaztok és én is vettem jegyet a repülőre. Nem is gondoltam volna, hogy képes vagy ilyet tenni. Becca még,és én is csak 18 vagyok!Nem tudtam volna felnevelni!-kiabált halkan Ab.
- És az a megoldás, hogy titokban utánunk jöttök?-felvonva a szemöldökét kérdezte.
- Miért mit kellett volna tennem? Elmondani neked, hogy nem akarom, hogy elmenj?-hitetlenkedett Abby.
- Például!-mondta kicsit hangosabban Cam.
- És?Úgyis elmentél volna. Lakást vettél New Yorkban! Nem adtad volna csak úgy el! Elmentél volna és hagytad volna, hogy egyedül neveljem fel Beccát-érvelt Abs.
- Kérlek ne csináljatok még egy ilyen baromságot!-ölelt meg minket.Megenyhült és elfogadta, hogy együtt fogunk lakni New Yorkban.- Legközelebb szólj ha valami baromságot akarsz csinálni!-
mosolygott.
-Oké!-ölelte meg Abby.Persze.Én megint ki maradtam.Cam mindig is többet foglalkozott Abbyvel,mint velem.Igen,én vagyok az a kis pisis húga.Vele felmert tenni képet a közösségi oldalaira.Rólam meg nem mondd semmit.Szégyell?Nem tudom.Szomorúan foglaltam helyet az ablak mellett.Mellettem Abby ült,ő utána Cameron majd végül Ashley helyezkedett el.Bedugtam a fülembe a fülhallgatóm,majd selfieztem egyet.Igen,ez nem maradhatott ki.

beccadallas:Watch New York Rebecca Dallas arrive soon! #go #newyork #soon

Bekapcsoltam a telefonomon a zenét,amin az első Shawn Mendes és Camil Cabello száma volt.Igen,imádom ezt a számot.Nem tehetek semmit ellene,elkezdtem énekelni.Persze halkan,ezért csak a mellettem ülő Abby figyelt fel éneklésemre.

-Tök szép hangod van!-mosolygott rám,miután levettem a fülesem.

-Aha...Jó is lenne-nevettem ki.

-Na én alszok!-helyezkedett el kényelmesen.Ab pár perc múlva már aludta is az igazak álmát,Cam és Ashley pedig beszélgettek.Ilyenkor van az az érzésem,hogy rettenetesen egyedül vagyok,és nekem csak Abby van.A többi 11 órát zene hallgatással és alvással töltöttem.Ahogy oda értünk,én majd ki ugrottam a bőrömből.Mivel időeltolódás van,ezért az ottani idő szerint reggel 8-kor értünk oda.Leszállva a repülőről egészen a kijáratig húztuk bőröndjeinket.

-Na!Mivel Beccáért én felelek,ezért most elviszem az új sulijába beiratkozni.Ti pedig vigyétek fel a cuccokat.Itt a kulcs!-dobta oda nekik a kulcsot,majd ők elmentek.

-Nemár Cam!Nem lehetne holnap beiratkozni?-kérleltem,ugyanis haragudtam a bátyámra,és semmi kedvem nem volt vele egy légtérben lenni.

-Nem-majd elkezdett telefonálni.Pár perc múlva,egy kocsi állt meg előttünk.Ki szállt belőle egy számomra ismeretlen srác,és átadta Cameronnak a kulcsot.Rohadtul nem volt kedvem ehhez az egész úthoz.Unottan beszálltam a kocsiba.Elindult a motor,én meg csak előre felé néztem.Úgy látszik,ez Cameronnak is feltűnt,ugyanis hozzám szólt.

-Elmondanád,hogy még is mi a bajod?-kérdezte.

-Semmi-hazudtam.

-Becca,a bátyád vagyok.Nekem nem tudsz hazudni!-próbált kedves lenni.

-Tudod mit,te vagy a bajom!Elegem van abból,hogy én vagyok a pisis kis húgod.Igen.Lehet,hogy nem vagyok olyan,mint Abby.Ő kifinomult,mindig mosolyog,én pedig még mindig hiszek abban,hogy egy katica bogár mentett meg.Lehet!De már elegem van!-folyt le egy könny csepp az arcomon.Pár percre el gondolkozott majd félre állt és megölelt.Először nem engedtem neki,de végül,bele fúrtam az arcom a vállára,és kitört belőlem a zokogás.Így voltunk pár percig.

-Miért nem ezzel kezdted?Nem vagy a pisis kishúgom,csak féltelek. Abby tud már magára vigyázni,ő mindig is komoly volt.De őt ezért szeretem.Téged meg azért,mert ilyen szeleburdi vagy,mert még hiszel a csodákban és még álmodozó vagy.Jó?-kérdezte.

-De Abs-et felvállaltad!Tettél vele fel képet,engem pedig meg sem kérdeztél!-könnyeztem még mindig.

-Mert nem akartam,hogy téged a suliban úgy ismerjenek meg mint Cameron Dallas húga-nézett a szemembe.

-És Abbyt?-hitetlenkedtem.

-Abbyt akkor már ott ismerték.Figyelj!Kiengesztelésül,ma egy egész napot együtt töltünk.Rendben?-mosolygott.

-Igen!De ugye akkor nem kell most beiratkozni?-próbálkoztam be.

-Becca!Bemutatkozol az osztályodnak,és elkéred a a tankönyveket rendben?-kérdezte,mire bólintottam.Csak én vagyok olyan szerencsétlen,hogy a régi sulimban Szeptember,Október és November volt a szünet.Most kiderült,hogy itt is így van!Juhú!
-Cam!Nem akarok megint én lenni az "új stréber ,aki mindenkinek megcsinálja a leckéjét"lány!A volt sulimban is ez volt.Ráadásul,ez egy össze szokott osztály!Mi lesz,ha kiutálnak?-aggodalmaskodtam.
-Figyelj!Nyugi.Egy szavadba kerül,és megverem az összeset!-mosolygott.
-Szavadon foglak Dallas!-Pár perc múlva megérkeztünk a sulimhoz.Wow!Ez volt az első ami megfordult a fejemben,ugyanis ez az iskola kétszer akkora,mint a Londonim.
-Mehetünk?-nyitotta ki az ajtóm Cam.Természetesen akkor jöttünk,amikor becsöngettek,hogy még véletlenül se támadják le Cameront.Beléptünk a hatalmas épületbe.Pár diák még lézengett a folyosón és nem volt rajtuk egyen ruha.Ez az!A régi sulimban volt egyenruhánk,és úgy utáltam,mint a szart.De viszont itt nincs!
-Ez az!-mondtam kicsit hangosabban.
-Minek örülsz?-nevetett.
-Nincsen egyenruha érted?Ez kész csoda!-örvendeztem.
-Jól van nyugi!Én el megyek az igazgatóhoz,te menj a 33-as terembe,és majd bejövök,ha jöhetsz-tudatta velem a menetet.
-Ezt direkt csinálod?-vágtam sértett arcot,mire ő nevetett én pedig elindultam a 33-as teremhez.Pár perc után meg is találtam.Nagy levegőt vettem az ajtó előtt,majd bekopogtam.A következő pillanatban egy barna hajú,nálam egy háromnegyed fejjel fiú nyitott ajtót.
-Hát te meg ki vagy?-köszöntött roppant modortalanul.
-Az új osztálytársad baromarc-vágtam vissza.
-Úúú-halottam az osztályt.
-Szeretem a Vadmacskákat-röhögött.
-Húzz a francba!-mondtam.
-Leondre,leülne a helyére?-ült le ezek szerint Leondre.-Te pedig kedveském,gyere beljebb!-léptem be az ajtón.Ahogy látom ének óra van.De ez legalább egy jó óra.-Kedves osztály,ő sz új osztálytársatok Rebecca Dallas.Én az osztályfőnök és egyben ének tanár vagyok,Mrs.White.És ha már itt vagyunk.Énekelnél nekünk valamit?Mindenkivel így szoktam kezdeni!-mondta.
-Muszáj lesz tanárnő?-kérdeztem.
-Igen.Ha jól énekelsz,meghallgatunk az egyik osztálytársaddal-mondta-Mit szeretnél énekelni?-egy kicsit gondolkodtam,majd beírtam a gépbe,hogy Beyoncé I Was Here Karaoke.Ez egy nagyon szép szám,ezért választottam ezt.Mondjuk az is igaz,hogy rettenetesen nehéz is.És a következő pillanatban felcsendült a zene,én pedig énekelni kezdtem.
-"I wanna leave my footprints on the sands of time,Know there was something that, meant something that I left behind,When I leave this world, I'll leave no regrets,Leave something to remember, so they won't forget I was here,I lived, I loved,I was here,I did, I've done everything that I wanted,And it was more than I thought it would be"-kezdtem el énekelni.Hirtelen nem érdekelt az,mit gondol az osztály,csak én és a zene voltam.A magas hangokat simán bírtam,pedig a zuhany alatt nem mindig sikerült.Mikor befejeztem a számot,nagy levegőt vettem és meghajoltam.Az osztály megtapsolt,majd a tanárnő megszólalt.
-Drágám,ettől féltél?Gyönyörű hangod van!
-Köszönöm tanárnő!
-Most meghallgatlak az egyik osztálytársaddal!Hm...Ki is legyen az...Á!-bökött rá valakire-Leondre gyere csak ki!-hívta ki Mrs.White.
-Ez tud énekelni?-hitetlenkedtem.
-Rappel-válaszolta a tanárnő.
-És az mióta ének?-még mindig nem vágtam az egészet.
-Ez egy zene tagozatos osztály.Itt minden ami a zene körhöz tartozik az jó-mosolygott a tanárnő.
-Amúgy nem ismersz?-kérdezte Leondre.
-De most,hogy mondod,láttalak már az állatkertben.A majmoknál,bár lehet,hogy azok páviánok voltak-mosolyogtam gúnyosan.
-Nem,ő egy híres banda tagja.D mindegy is.Énekeljétek el Rihanna és Eminem számát a Monsterset.-azzal elindították a zenét.El kezdtem énekelni,ám kopogtak.Nem zavartattam magam,tovább énekeltem.A tanárnő kinyitotta az ajtót és belépett rajta Cameron.Pár embernek felcsillant a szeme,de Cameron nem is figyelt rájuk.Egyenesen rám szegezte a tekintetét.Miután befejeztük Cam tapsolt és mosolygott.Engem nem érdekelt,hogy az osztályom tapsolt.Jobban örülök annak ha a testvéreim büszkék rám,mint mondjuk ha Obama.
-Köszönjük.Tanárnő nekem most mennem kell,ma csak beiratkozni jöttem.-köszöntem el.
-Rendben.Vigyázz a hangodra!-azzal elhagytuk Cameronnal a termet.
-Direkt csináltad?-kérdeztem miután már messzebb voltam.
-Talán...És hogy jössz ki az osztálytársaiddal?
-Ne is mondd...Eddig csak eggyel beszéltem,de az olyan nagyképű,hogy már most a falra mászok tőle-húztam el a számat.
-Jaj,Te!Egy kis kaja megnyugtat?-nevetett.
-Az mindig-azzal elindultunk,a közeli étterembe.Beültünk,majd jött a pincér és felvette a rendelésük.Én egy Fanta citromot kértem,palacsintával,míg Cameron kólát,és ugyanúgy egy palacsintát evett.Kihozták a rendelésünket,majd elkezdtünk enni.Miután befejeztük,elindultunk kifelé.
-Mit csinálunk ma?-tudakoltam.
-Úgy gondoltam,először elmegyünk moziba,majd elmegyünk a vidámparkban,majd kábé négy körül haza indulunk.
-Hm...Ez jól hangzik.De!Én választom ki,mit nézünk!-nevettem,majd beszálltunk a kocsiba,és elindultunk a mozi felé.10 percig válogattam,hogy melyik filmet nézzük,majd végül az új Sci.fi filmre esett a döntésem.
-Hűséges-mondtam.
-Rendben,akkor 2 jegyet szeretnék a Hűségesre!-azzal kiadták a jegyünket.Vettünk egy nachost és egy popcornt.A film nagyon jó volt,én esküszöm,hogy beleszerettem Theo Jamesbe.Az a pasi..
*-*Elindultunk a vidámparkba.Felültünk mindenre,kipróbáltunk mindent.Úgyérzem,ez a mai nap közelebb hozott a bátyámhoz.Életemben nem nevettem annyit,mint ma.Vettünk Abbynak és Ashlynek ajándékot.Vissza térve Cameronhoz.Tudom már,hogy szeret,és nagyon örülök neki,hogy ezt a mai napot.Haza értünk,át adtuk az ajándékot,majd leültünk enni.A kedvencem volt!Spagetti!!!Szépen ettünk,míg Ashley megszólalt.
-Szeretnék bejelenteni valamit...Ezt csak Abby tudja,de ő is ma tudta meg.Cam!Egy gyermeket hordok a szívem alatt.Pontosabban a te gyerekedet!-Cameron szájában egy pillanatra megállt a Spagetti,majd kiköpte és oda ment felkapta Ashleyt és megpörgette.Úgy érzem igazi család lettünk.Most van családom.Nem anyáék,hanem ők.Rettenetesen szeretem őket.

Prológus

Egyszer az életben minden embernek meg kellene tapasztalnia a vadonbeli, egészséges élet unalmas magányát, mindenkinek éreznie kellene, milyen az, ha csakis önmagára számíthat, mert csak így ismerhetjük meg valódi, rejtett energiáinkat.

Jack Kerouac

Abby Dallas

Fogalmam sincs, hogy milyen lehet ismert embernek lenni. Vagyis nekünk. Mert hogy nekem Abby Dallasnak és húgomnak Rebecca Dallasnak erről fogalmunk sem volt. Addig legalábbis nem, amíg nem volt részünk egy életre szóló kalandban, vagyis inkább életünk egyik újabb fejezetében, ami még számunkra is meglepettséget okozott. Na de erről, majd máskor.
Én tizennyolc vagyok, Becca tizenhat. Szüleinkkel Londonban lakunk, egy tető téri lakásban. Én személy szerint utálok Londonban élni, mert folyton esik az eső. Hogy tesóm Becca, hogy gondolja nem tudom. Sosem kérdeztem tőle. Sokat vagyunk egyedül, mert szüleink elfoglalt felnőttek és rengeteget utaznak a munkájuk miatt. Anya divattervező, apa pedig ügyvéd. Aztán ott van a mindig hangos bátyánk, akinek a neve ismert. Ő Dallas. Cameron Dallas. Az a Cameron Dallas. Nem tudja senki, hogy tesók vagyunk.Sem Becca barátnői, sem pedig az enyémek.
Most lett vége az idei tanévnek és bár eleinte nem repestem az örömtől, de már elfogadtam, hogy idén sem megyünk nyaralni, mert anyáék dologznak. Persze Cameront ez az egész egyáltalán nem zavarja, mert ő elfoglalt embernek számít és nem ér rá "szünetet tartani", vagy bármit is meghallgatni. Igen Cameron már csak ilyen. Ő nem ér rá senkire és semmire, mert ott van neki a videózás. Nem is értem. Mi Beccával eleinte nem igazán tudtuk, hogy mi is ez a videózás dolog, de aztán beavatott a részletekbe és így már minden kezdett érthető lenni.
Becca rajong minden fajta katicás dologért, mert még kis korában állítása szerint egy katica megmentette az életét és azóta rajong a katicákért. Mindig azt mondtam, hogy egyszer kinövi és "normális" lesz -már ha ő tud normális lenni-, de nem. Becca hároméves kora óta imádja a katicabogarakat én nem hajlandó letenni az imádatáról. De mint minden gyerek, egyszer ő is elkezdett kamaszodni. Sikítani kezdett a pókok miatt, szenvedett amiatt, hogy anyáék nincsenek itthon. Én és Cameron már hozzá vagyunk szokva, ahhoz, hogy mindent megkapunk, de szeretetből mindig hiány van. Gyakorlatilag én neveltem fel Beccát, engem pedig Cameron. Nem tudom, mi a francnak akart anya három gyereket, ha soha sincs otthon?
- Sziasztok!- hallottam anyáék hangját az előszobából. Mi van? Ha most megint elmennek én nem tudom mit csinálok.
- Hova mentek?- sétáltam ki ingerülten az előszobába.
- Munka.- mondta apa.
- Na nem.
- Kicsim, hív a kötelesség. Nem tudunk mit csinálni.
- Mondd anya. Mi a farncnak akartál három gyereket, ha nem is vagy itthon?- keltem ki magamból.
- Abby Dallas! Te csak ne ordibálj velem!- kiabálta anya és kinyitotta a bejárati ajtót.
- Sosem vagytok itthon! Én neveltem fel a húgomat, mert te ahelyett, hogy itthon lettél volna velünk, inkább dadust fogadtál mellénk. Tizennyolc vagyok, de esküszöm, hogy nem volt még egyetlen normális családi vacsoránk sem! Nem volt szülinapi tortám, csak odacsesztetek egy Iphone 5s-t az asztalra! De tudod mit, menjetek csak. Dolgozzatok, mert még gazdagabbak akartok lenni! Menjetek csak dolgozni.- kitessékeltem őket a csomagjaikkal az ajtón és utána be is csaptam.
- Ez mi volt?- kérdezte keserű mosollyal az arcán Cameron.
- Az érzéseim.- mondtam és lecsordult egy könnycsepp az arcomon. Odasétáltam Cameronhoz és megöleltem.
Miután kiölelkeztük magunkat, csináltam egy kis ebédet. Az ebédünk, krumpli leves volt, meg rántott hús, rizzsel. Becca szokásához híven befalt vagy két adagot, viszont amit nagyon furcsálltam, hogy Cameron ebéd után egyből vissza vonult a szobájába, egy szó nélkül. Becca sem tétlenkedett, ő is bement a szobájába- gondolom megnézi az új Miraculous részt-.
Meg akartam kérdezni, hogy mi a baja Cameronnak, de egy érdekes telefonbeszélgetésre lettem figyelmes.
- Holnap után reggel, negyed hatkor találkozunk az infopultnál, és onnan irány New York. Az lakást már megvettem. Nagyon tágas, be van rendezve. Szia drágám.
Cameron itt akar minket hagyni és New Yorkba akar menni? És nélkülünk?
Ezt nem hagyhatom. Felpattantam a netre és online két jegyet rendeltem a holnap utáni New yorki járatra.
Nem hagyom, hogy Cameron itt hagyjon minket.
Beccának is beszámoltam a szituróly aki teljesen egyet értett a ténnyel, hogy New Yorkba menjünk Cameronnal. Azt mondta Ashley-nek ( ő Cameron barátnője) , hogy szép tágas lakás. Akkor nekünk is van benne hely...
- Te megint azt a katicás szart nézed?- kérdeztem fintorogva, a mondandóm elmondása után.
- A katicák nem szarok. Amikor kiskoromban megmenetett, az az életemen múlt. Ha nem ment meg, akkor most nem lehetnék ebben a szent minutumban itt.- lenézően a homlokomra csaptam.- Most mi a bajod?
- Semmi.- sóhajtottam.
-Anyáéknak mit mondunk? Vagy csak eltününk itthonról?
- Szerintem észre sem vennék, hogy nem vagyunk itt.
- Igaz.- mondta szomorúan Becca.
- Gyere, menjünk el strandolni.
- Miért?
- Hogy felszabadulj, mielőtt elmegyünk New Yorkba.- nyagattam.
- Hát jó.- negyed óra múlva el is indultunk. Becca fekete bikinit választott, én pedig egy zöld, rózsaszínt mintásat, választottam.
Végig sétáltunk a parton és kiválasztottunk egy szimpatikus helyet. Leterítettük a törülközőinket, és be is mentünk lemártózni a vízben.
- Mit szólsz? Pár nap múlva már nem leszünk itt.- mondta Becca.
- Nem bizony. De addig is próbáljuk meg élvezni. Ha itt bármit is lehet élvezni. Na érted.
- Persze, hogy értem. Nem megyünk inkább ki napozni?
- De, menjünk.- kifeküdtünk napozni és közben arról beszélgettünk, hogy vajon Cameron, hogy fog minket fogadni.
Talán már öt óra is elmúlott, mikor haza indultunk.
- De mondd csak! Hol fogunk lakni, ha Cameron nem vesz észre minket?
- Észre fog, nyugi. Máskülönben nem akartam volna New Yorkba menni. De kidolgoztam minden apró részletet, így nem lehet semmi baj.
- Bízom benned.- eresztett el egy halvány mosolyt.
- Én is benned.- én is elmosolyodtam.
Mikor beléptünk a lakásba, Cameron éppen videózott, így nem köszöntünk be neki, mert tudjuk, hogy arra a legallergiásabb, ha valaki videózás közben zavarja.
- Kezdj el lassan és feltünés mentesen pakolni, mert holnap már csak az elméleti dolgokat beszéljük meg, hogy mi, hogy lesz.
- Oké. Minden ruhámat pakoljam a bőröndjeimbe?
- Igen.
- De akkor most megyek, mert sohasem leszek készen.
Én is bevonultam a szobámba, fénysebességgel pakoltam le a polcomról a három bőröndöt és  kezdtem el bele tenni a fehérneműimet és a pólóimat.
- Abby!- hallottam Cameron hangját. Most hova tegyem a bőröndöket? Gyorsan bedobtam őket a gardróbomba és leültem az ágyamra, mondván, hogy akkor én eddig csak telefonoztam.
- Mi újság?- nyitott be Cameron a szobámba.
- Semmi. Most jöttünk haza a strandról.
- Becca már megint az a katicás fost nézi?
- Négy óra? Akkor igen.- mosolyodtam el.
- Én msot átmegyek Ashleyhez, megnézem, hogy van, majd este jövök.
- Jó. Sziaa- öleltem meg, majd miután becsukta az ajtót, kivettem a gardróbba bedobott bőröndöket és folytattam a pakolást.
- Te Abby.- nyitott be Becca a szobámba, én meg majd' szívinfarktust kaptam.- Szerinted tegyem be a csizmámat?
- Becca. New Yorkban fogunk lakni. Mindent hozzál.
- Hát jó.- mondta és elhagyta a szobám.
Fárasztó!
Este hatkor befejeztem a pakolást. Kész is lettem már csak két garnitúra ruhát hagytam bent a szekrényeben ( a holnapit, meg azt amiben utazni fogok ). Kimentem és össze dobtam egy kis vacsit (melegszendvics), és hívtam is Beccát vacsizni.
- Ugye, hagytál holnapra és holnaputánra ruhát?- kérdeztem előre félve a választól.
- Persze.
Megkönnyebbülve haraptam egyet a szendvicsembe. Vacsi után elmentem fürdeni és fogat mosni és lefeküdtem aludni.
Másnap Becca és én egész nap Becca szobájában tanácskoztunk. Megbeszéltük, hogy holnap, mivel reggel hatkot indul a gépünk, elég csak háromnegyed ötkor kelni és szépen hallkan Cameron után elindulni.