2. rész - Visszautasítás, e-mail anyától és kételyek közt elaludni... Ki szereti ezt?

Szomorú volt. De ez amolyan mulandó szomorúság volt. Olyan szomorúság, amit az idő meggyógyít.

Stephen Chbosky

Reggel ébresztett a telefonom. Nem vagyok a reggel embere, de most nagyon felvillanyozva pattantam ki az ágyamból. Talán azért mert egy olyan városban lekom ahol nem esik reggel az eső, vagy azért mert ma megyek meglátogatni a North Coast University-t.

Azonnal felöltöztem. Nem húztam kihívó ruhát, mert azt már mégsem illik, bőven elég a kék hajam... ;).

- Hello.- lépkedtem le a lépcsőn.

- Te hova ilyen korán?

- Találtam egy egyetemet, egyeztettem, az igazgató titkárnőjével és kértem egy körbevezetést.
- Akartam kérni.- nyomott puszit a fejem búbjára.
- Ash, mit csinálsz?- mentem oda hozzá.
- Avokádó krémet.- gyorsan bekaptam egy falatot és már indultam is.
Felszálltam egy villamosra és elmentem az egyetemhez vezető parkig.
A magassarkú akadályozott minden fajta sietésben, de még egyáltalán nem voltam késésben.
- Valami új tanár?- szóltak utánam páran.
- Nem.- fordultam meg.
Bementem az épületbe.
- Jó napot kívánok!- kopogtam be a recepciós úrhoz.
- Jó napot! Ön Abby Dallas?- olvasta fel a nevem egy papírról.
- Igen.
- Az igazgatóúr kijelölt egy urat, hogy körbevezesse a kisasszonyt. Mindjárt itt van, sőt már meg is érkezett.
Ekkor megfordultam és szembe találtam magam... Charlie-val.
- Sz... Szia- mondta zavartan.- Nem gondoltam, hogy itt fogunk találkozni.
- Mert én igen.- nevettem fel.
- Mehetünk?- kérdezte Charlie.
- Persze. Viszlát!- köszöntem a portásnak.
Intett egyet. Elindultunk.
Charlie sorban megmutatott mindent. A könyvtárat, egy üres előadó termet, az éttermet, az udvarban is körbe vezetett, megmutatta a leendő szekrényem. Mire végeztünk már dél is jócskán elmúlott.
- Te most nem is mész be órára?- érdeklődtem, csak úgy spontán.
- Az igazgatónő azt mondta, hogy ha körbevezettelek, akkor haza mehetek.
- Ahha.
- És te?
- Hát én csak jövő héten "kezdek".

- Figyelj, sajnos mennem kell, de majd jövő héten találkozunk.- ölelt meg (?), majd eltünt a szemem elől.

Felhívtam Cam-et.

- Szia! Nem érsz rá eljönni értem?

- De persze. Hol vagy?

- North Coast University? Mit mond neked?

- Tíz perc és ott vagyok.- tette le a telefont.

Kiálltam a bejárat elé. Cameron tíz perc múlva meg is érkezett.

- Szia. Honnan van kocsid?- jutott eszembe, merthogy egy teljesen idegen fehér Cabrioban ültem.
- Hát az egyik haveromnak nem kellett és kaptam az alkalmon.
- Egy ilyen gyönyörű Cabrio?
- Nagyon gazdag a gyerek.
- Hát mi sem panaszkodhatunk.- böktem oldalba.
- Nem dobnék ki csak úgy megondolatlanul pénzt egy Cabriora!- állt meg egy piros lámpánál.
- Becca mikor jön haza?
- Azt mondta, jogy haza jön villamossal.- indult el megint.
Mikor haza értünk, felmentem a szobámba átöltözni. Húztam egy kényelmesebb ruhát, majd a laptopomat a kezembe véve kiültem az erkélyre. Felmentem a netre. Érkezett egy e-mailem.
"Rebecca és Abby!
Hol a francban vagytok? Két napja jöttünk haza és sehol sem találunk titeket! Ráadásul Cameron is eltünt! Azonnal gyertek haza, vagy következményei lesznek ennek! Apátok és Anyátok."
Mi a..? Azonnal leszaladtam Camhez és Ash-hez, akik tévét néztek.
- Cameron.- tettem le elé a laptopom.- Most kaptam.
- Mi a franc?
- Cam, ez várható volt. Eljöttünk szó nélkül...- huppantam le mellé a kanapéra.
- Sziasztok! Ezt ti is megkaptátok?- dobta le a telefonját az asztalra Becc.
- Most olvassuk.
- Felmegyek a szobámba tanulni.- hagyott ott minket.
- Majd én válaszolok.- adta vissza a laptopomat és visszamentem az erkélyemre.
Megcsörrent a telefonom.
- Hallo, tessék?- szóltam bele, mivel ismeretlen szám volt.
- Szia.- hallottam Charlie hangját.
- Szia.- lepődtem meg.- Honnan tudod a telefonszámom?
- Figyelj. Ismert ember vagyok. Vannak kapcsolataim.
Felnevettem.
- De mit szeretnél?- kérdeztem.
- Nincs kedved moziba menni?- úgy érzem, hogy megáll a szívem.
- De Charlie... Neked barátnőd van.- mondtam szomorúan.
- Tudod Abby.- kezdte egyre mérgesedő hangon.- Más lány ölne azért, hogy moziba mehessen velem. Más lányt nem érdekelné ha barátnőm van. Más lány élvezné ha végig mehetne velem az utcán. Más lány...- akarta tovább mondani, de közbe vágtam.
- Én nem más lány akarok lenni.- mondtam halkan, majd letettem a telefont.
Hogy én mekkora barom vagyok! Emberként akartam megismerni, nem pedig hírességként, de elszúrtam. El kellett volna fogadnom, és nem ellenkezni, de eszembe jutott a "szőke lány". Ha a helyében lennék,- még akkor is ha visongok és semmit sem veszek komolyan- akkor is teljesen kiborulnék, ha a barátom valaki mással menne moziba. Nem tehettem meg azzal a lánnyal, akkor sem ha nem ismertem és első látásra egyáltalán nem volt rokonszenves.
- Hello.- jött ki Cameron a teraszra.
- Szia. Mizu?- kérdeztem.
- Csak látni akartalak. Anya levele miatt is.
- Ugye nem kell haza mennünk?- vált szinte esdeklővé a hangom.
- Nem, dehogy. Te biztosan nem, Beccát pedig nem engedem elvinni. Meg amúgy is. Elkezded az egyetemet, Becc pedig már gimibe jár, de semmi képpen nem engedem anyáéknak, hogy vissza vigyenek Londonba.
- Köszönöm!- öleltem meg szorosan.
- Soha nem engedlek el!- súgta, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe.
- Én sem!- nyomtam puszit az arcára.
- Viszont valami másról is beszélnünk kell.- váltott hangnemet.
- Igen?- néztem rá komolyan.
- Anyáék valószínüleg mindent megtesznek majd, hogy haza vigyenek, úgyhogy egyenlőre csak velem menjetek mindenhova.
Halványan bólintottam, majd hagytam, hogy Cam elmenjen.
Tudtam, hogy anyáék majd azt akarják, hogy haza menjünk. De avval is tisztában voltam, hogy Cameron harcolni fog értünk.
- Héj!- lépett mosolyogva mellém Ash.
- Szia! Csüccs.- csináltam helyet mellettem.
- Figyelj!- kezdte mosolyogva.- Szóval egy örömhïrt szeretnék veled megosztani.
- Várj.- mutattam fel az ujjamat.- Mi ez a visongás?
- Becc már tudja. Szóval a baba... Kislány!
- Hogy mi?- borultam boldogan a nyakába.- Ezt nem hiszem el!
- És ez még nem minden.- nyomott a kezembe egy képet. Egy ultrahang kép volt, amin tisztán látszott, hogy a pici mosolyog. Majd' kiugrottan a bőrömből.
- Hagylak, hadd csináld... Amit csinálsz.- mondta mosolyogva.
- Sziaa!- intettem, majd vissza tértem ahhoz amit eddig csináltam, vagyis a semmihez. Vagyis a gondolkodáshoz. Ahhoz, hogy én milyen jót teszek az emberekkel, miközben az magam érdekeit aligha nézem. Rápillantottam az órámra. Fél négy. Annyira meg akart ölni az unalom, hogy inkább bementem Becchez.
- Helló.- kopogtattam az ajtófélfán.
- Szijja!- ugrott boldogan a nyakamba.
- Mi ez a nagy öröm? A baba?
- Persze, mi más?- ujjongott.- Lesz egy unokahugim!- még mindig ugrált az ágyán.
- Nyugi már!- húztam le az ágyról.- Mi van a suliban?- azt gondoltam, hogy jót kérdezek,de rá kellett jönnöm, hogy érzékeny helyet tapintottam, mert Becc arcáról lelohadt a mosoly és egyfajta szomorúság váltotta fel.
- Hát igazából semmi. Van egy fiú...- kezdte.
- Ki?- vágtam bele a mondandójába.
- Leo... Leondre Devries.- ejtette ki a nevet, nekem pedig kiesett a rágó a számon.
- Az a Leondre Devries?
- Igen. Miért?
- Semmi.- hazudtam, és úgy láttam, hogy bevette, mert folytatta.
- Utáljuk egymást. Már amikor odamentem bemutatkozni, bunkó volt.
- Ez nem jó.- akartam teljesen közvetlen lenni, de a hangomban érződött valami. De hál' istennek nem vett észre semmit.- Hagyd a francba. Ne is foglalkozz vele.
- Bárcsak ezt tudnám tenni.- sóhajtotta.
- Tedd is ezt.- nyomtam puszit az arcára, majd csináltam róla egy képet és vissza mentem a szobámba.

@Abby_Dallas: Stay child! @beccadallas

Nem akartam, hogy felnőjön, de el kellett fogadnom, hogy egyszer meg fog történni és én nem tehetek ellene semmit.
- Tudod Ab!- kiabálta Becca.
- Igen?- mentem vissza a szobájába.
- Ne nézz hülyének!- mondta még mindig az ágyon ugrálva.
- Akkor hagyd abba!- mondtam nevetve és visszamentem a szobámba. Rám jött a selfie roham!

@Abby_Dallas: Blue hair is true! @beccadallas

Mikor belefáradtam a folyamatos nyomkodásba, lementem Ash-hez.
- Mi jót csinálsz?- néztem át a válla felett.
- Jézusom!- ugrott fel hirtelen.- Meg akarsz ölni?
- Nem, eszem ágában sem volt! De mit csinálsz?
- Krumpli leves.
- Az finom!
Benyomtam a tévét és elkapcsoltam a Nikelodeonra. Mi ment? Spongyabob!
- Rebecca!- ordibáltam visítva. És még én akarom, hogy ne nőjjön meg... :D
- Mi van?- rohant le a lépcsőn, de amikor látta, hogy mi megy a tévében visítva huppant le mellém a kanapéra!
- Mi van?- állt a lépcső tetején Cameron.
- Hóóóó! Ki lakik odalent, kit rejt a víz?
- Spongyabob Kocka!- ordította Cam a lépcső tetejéről, majd lesuhant a lépcsőn.
- Sárga a színe és lyuk rajta tíz!- folytatta az öreg kalóz. Ekkor csengettek.
- Kinyitom!- mondta Ash.
Mi pedig csak énekeltünk.
- Az élet eleme csakis a víz!- ekkor odapillantottam, hogy megnézzem, ki áll az ajtóban. Megrúgtam a bátyám lábát és Becc is elhalkult.
- Az élet eleme.... Csakis .... A... Víz.- kapot sokkot Cam. Az ajtóban anya és apa állt.- Menjetek fel a szobátokba!- váltott hangnemet a bátyánk, mi pedig felsuhantunk a szobánkba. Valójában, dehogyis. Ott kuksoltunk  a lépcsőfordulóban és csendben hallgattunk.
- Mi a francot kerestek itt?- kérdezte Cameron ingerültem.
- Talán a gyerekeinket?- apa hangja ugyanolyan ingerült volt mint Cam-é.
- Anya! Nézzetek már magatokra!- emelte fel Cameron a hangját.- Van két gyereketek! Az egyik tizenhat éves, a másik tizennyolc. Mondjátok meg nekem őszintén, hogy melyikükkel töltöttetek el egy délutánt? Melyikükkel néztetek meg közösen egy filmet? Melyikükkel sütöttetek együtt?
Melyikükkel veszekedtetek egyáltalán valaha is? Na? Ugye egyszer sem? Akkor meg mit szeretnétek? Azt, hogy haza menjenek és otthon legyenek ketten? Az életemre esküszöm, hogy ebben a két napban, amióta itt vagyunk több szeretetet kaptak, mint életükben valaha. Úgyhogy szerintem el is mehettek.- mutatott az ajtó felé Cam. Csend uralkodott a lakásban.
- Elmennek.- súgtam Beccnek, akinek az arca könnytől csillogott, majd a nyakamba borult.
Becsukódott a bejárati ajtó. Elmentek. Kisétáltak az életünkből, remélem végleg.
Lesétáltunk a lépcsőn. Becca egyből megölelte Cameront, én pedig csak néztem őket.
- Gyere ide!- tárta ki a karját.- És te is!- utasította Cam Ash-t.
Boldogság, megkönnyebbülés és a kétely érzése kavargott bennem. Bokdog voltam, mert olyan családom van, aki szeret és törődik velem. Megkönnyebbültem, mert itt maradhattam New Yorkban Cameronnal és Ashley -vel. Valamint ott volt a kétely. Charlie miatt. Mi lesz ha most egy életre megutált és esélye sincs, hogy egyszer összejöjjünk?
Cam végre elengedett minket, és mivel én egyáltalán nem voltam éhes, felmentem a szobámba. Megfürödtem, fogat mostam, pizsibe bújtam.
Kinyitottam az erkélyem ajtaját, mert nagyon meleg volt a szobámba.
Bedőltem az ágyamba. Utáltam mindenfajta gondolkodás és kétely közt elaludni, de most is Charlie-ra gondoltam.
Mi a francnak kellett nekem visszautasítani? Persz. Mert Abby Dallasban több az együttérzés, mint az ész, mert olyan naiv vagyok! Életemben először hívott el moziba ( és nem hazudok! Sajnos így van! ), de én visszautasítottam.
Kételyek közt aludtam el.

2.rész-Az a bizonyos első nap,avagy a rejtélyes üzenet...

"Szeretjük azt hinni, hogy nem félünk, és szívesen fedezünk fel új helyeket és szerzünk új élményeket, de a helyzet az, hogy folyamatosan rettegünk. Talán a félelem a vonzalom része. (...) Az egyszerű napok uncsik. Egy kisebb katasztrófa: na, arról érdemes beszélni!~Grace klinika c. film" 

Rebecca Dallas

Reggel elég kómásan keltem,ugyanis a mai napon elkezdődik számomra az itteni gimnázium.Jaj,de jó!Már nagyon várom.Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból,és bele néztem,a hatalmas tükrömbe.Őszintén?Még én is megijedtem a saját tükörképemtől...Azonnal beszaladtam a fürdőbe,és rendbe szedtem magam.Egy iszonyatosan halvány sminket vittem fel,majd a hajamat befonva néztem bele a tükörbe.Kiléptem a fürdőből,majd a szekrényemet kinyitva meredtem magam elé.Pár perc múlva megakadt a szemem egy szetten.Kikaptam a kiszemeltemet,majd zenét bekapcsolva elkezdtem készülődni.Egy visszafogottabb ruhát választottam.Legalább is szerintem.Nem húztam olyan gatyát,amiből kilóg a fél seggem,nem húztam crop-toppot,és nem is húztam szoknyát sem.Sosem volt ilyen a stílusom.Inkább húztam egy sima rövid gatyát,és egy háromnegyedes ujjú pulcsit.Nem húztam sem topánkát,sem magassarkút.Maradtam a sima dorkónál.Nem tudom,sohasem voltam az a fajta tipikus lány,aki a ruhákba "szerelmes",aki naponta jár vásárolni és húz mindenféle más cipőket.Mindig is inkább a tanulás,és a sport felé haladtam.Mindig is a suli strébere voltam.De mindegy is.Felkaptam a telefonom.Nem volt a legújabb,ez még a 4s.De nem is kértem,hogy vegyenek nekem.Bár,lehet hogy kéne újítanom.Azért mégis csak három éves.Nem volt időm tovább gondolkodni,ugyanis már 7:30 volt.Még nem vagyok elkésve,ugyanis a suli csak kilenckor kezdődik,de mire Cam elkészül addigra lemegy a nap.Lebaktattam a földszintre,ahol megtaláltam Ash-t,és a bátyámat.
-Jó reggelt!Ab?-kérdeztem.
-Már elment az egyetemre.Avokádó krémet?-kérdezte Ash.
-Elfogadok egy kicsit,köszönöm-mondtam.Miután megreggeliztünk,Cam-mel elindultunk a suli felé.
-Oh basszus!-kiáltottam fel,ugyanis a telefonom ismét lefagyott.
-Mi az?-kérdezte Cam,mire csak odamutattam a telefonom.-Aha...Suli előtt még elviszlek valahova-mondta,azzal pár perc múlva leparkoltunk egy bolt előtt.Egy telefon bolt előtt...
-Cam!Nem kell nekem új!
-Figyelj!Abbynak is 6s-van,nekem is,és most neked is az lesz!Nincs vita-mondta,mire én csak megöleltem.Beléptünk a boltba.
-Jó napot kívánok!Miben segíthetek?-kérdezte az eladó.
-Egy Iphone 6s-t szeretnénk-mondta Cam.
-Milyen színű?-kérdezte.
-Arany-vágtam rá azonnal.Az eladó kihozta a telefont,majd átnyújtotta.
-Ennyi lesz?
-Nem,még szeretnénk három tokot-mondta Cam.Kiválasztásom azonnal egy gyönyörű(legalábbis szerintem) tokra esett.A másodikon sem kellett sokat gondolkodnom,hiszen azonnal rátaláltam.Viszont a harmadikon kellett gondolkoznom.Aztán eszembe jutott valami.Odasúgtam az eladónak,aki azonnal bement,majd öt perc után kihozta azt amire gondoltam.Az utolsó tokot eldugtam,nehogy Cameron lássa.Kifizettünk mindent,majd kint.úgy hogy ő ne lássa,ráraktam a Cameronos tokot.
-Mit titkolsz?-kiváncsikodott.
-Ezt!-mutattam meg neki a telefont.
-Dallas 94...-olvasta fel-Köszönöm-puszilta meg a fejem búbját.
-Mégis mit?-hitetlenkedtem.
-Az,hogy itt vagytok nekem Abbyvel.
-Mi köszönjük!-azzal beszállva a kocsiba el vitt a gimiig.
-Vigyázz magadra,és nehogy rád szálljon egy páva gyerek,vagy én verem meg!-nevetett.
-Szólni fogok-nyomtam puszit az arcára.
-Mivel jössz haza?
-Villamossal,de most megyek,majd találkozunk,Szió!-elindutam be az iskola felé.Még visszanéztem,és láttam,ahogy Cam elhajt a kocsival.Kicsit szomorú voltam,ezért ráírtam Ab-re,mert szükségem volt rá.Valahogy a szavai meghatottak.Ránéztem az telefonomra...Még van fél órám.Jaj,ne már!Beléptem az épületbe.Egyből látszottak a klikkek.A menők,a sportolók,a a stréberek,a hippik és az átlagosak.Kb.ebből áll az iskola.Kiválasztottam egy magányos padot és leültem.Tudom,ez így stréberségnek fog hangzani,de elkezdtem olvasni.Nem telt bele pár perc,egy lány huppant le mellém.Szőke haja,és kék szeme volt.
-Szia!Új vagy?-érdeklődött.
-Szia!Igen.Rebecca Dallas-mutatkoztam be.
-Lucilia Bertha Amstrong.Nem lehetnénk...Barátnők?-kérdezte félénken.
-De,persze.Úgysem ismerek senkit!-mondtam.Miután telefonszámot cseréltünk,és minden elérhetőséget átadtunk egymásnak,jöhetett a beszélgetést,és az el nem maradhatott selfie.

beccadallas:As precious as you are to me no one can ever be. I know friends are hard to choose but you're a friend I never want to lose.I love you so much! @lucib_amstrong

Hihetetlen,de neki képes voltam elmondani mindent.Azt,hogy ki a bátyám,és az életemről mindent.Ő is mindent elmesélt magáról.Beszélgetésünket,a csöngő zavarta meg,így be kellett mennem.Megbeszéltük,hogy óra után,majd ő itt vár rám.Sajnos,ő eggyel idősebb így nem egy osztályba járunk...Na mindegy.Ahogy beléptem a terembe,úgy jött utánam az ofő.

-Nos Mrs.Dallas kisasszony,kérem foglaljon helyet,Leondre előtt-utasított a tanárnő a helyemre.De rohadt jó!Ülhetek egy elmebeteg idióta hülye balfék bunkó undorító srác előtt.Fuck?Undorodva helyet foglaltam Leondre előtt.A tanárnő csak beszélt és beszélt,de én egyáltalán nem figyeltem.Minden rendben ment,az órákon nagyjából figyeltem,a szünetekben pedig Luci társaságát kerestem.Mint mondtam csak ment...Ugyanis elérkezett az ebédidő.Lucival leültünk egy asztalhoz.Minden rendben ment,amíg egyszer csak valami forrót éreztem a fejemen és nyakamon.Na ne!Ezek leöntöttek a menzai levessel?Tojásos volt...Megfordultam.Leo és még páran a menők közül álltak előttem.Egy pillanatig még csak dühös voltam,de aztán meghallottam.Az egész iskola rajtam röhögött.Elkezdtem könnyezni.

-Nyugalom ez csak a beavatási szertartás!-röhögött Leo a képembe.Én csak megfordultam és elfutottam.Még hallottam ahogy Luci beolvas nekik,de többet már nem.Befutottam a takarítószertárba,és elkezdtem sírni.Egy darabig gondolkodtam azon,hogy felhívom-e Cameront-t vagy Abby-t,de inkább meggondoltam magam.A következő pillanatban szőke hajú,dilis barátnőm futott be az ajtón.

-Na,te némber!Gyere,megcsinálom a hajad,és szerzek ruhát-azzal megfésült,újra befonta,és szerzett is egy gyönyörű ruhát.A másikat  be is raktam a táskámba.

-Köszönöm,hogy itt vagy nekem!-öleltem meg,de idilli pillanatunkat megzavarta a telefonom.Egy emailem jött,anyáéktól?Mi???Mgenyitottam,majd elkezdtem olvasni:

"Rebecca és Abby!
Hol a francban vagytok? Két napja jöttünk haza és sehol sem találunk titeket! Ráadásul Cameron is eltünt! Azonnal gyertek haza, vagy következményei lesznek ennek! Apátok és Anyátok."
Hogy mi?Mi?Nem lehet!
-Mi a baj?-kérdezte.
-Bocsi Luci,de most haza kell mennem.Családi ügy-mondtam,bólintott,majd megöleltem és hazáig meg sem álltam.Berohantam a házba,ahol már nagyban fojt a tanácskozás.
-Sziasztok! Ezt ti is megkaptátok?- dobtam le telefonom az asztalra.
-Most olvassuk.-mondták kórusban.
-Felmegyek a szobámba tanulni.- hagytam ott őket,ugyanis ahogy láttam "ez most nem rám tartozik".Igazából nem kell semmiből sem tanulnom.Sőt,még leckét sem kaptunk.Mivel úgysem volt mit csinálnom,ezért nyomtam egy selfiet.

beccadallas:To be cool isn't having the latest fashion's shoes,having the perfect hair or the best boy/girlfriend...to be cool is being yourself&liking it.<3

Na igen...Ezeket a Leondre féléknek küldöm.Kicsit unatkoztam,ezért felmentem a netre és megnéztem a facebookom.De bár ne tettem volna!Minden tele volt az én képemmel amit ebédnél készítettek.A szemem ismét könnybe lábadt.Szükségem volt egy kis magányra ,így magamra zártam az ajtót.Pár perc múlva Cameron dörömbölt az ajtónál.

-Húgi!Engedj be!

-Nem!Magányra van szükségem!-kiabáltam ki.

-Ha nem jössz ki,betöröm!-kiabált.Oda mentem majd kinyitottam az ajtót.Ash és Cam mosolygós arcával találtam szembe magam.Mellettük én úgy néztem ki,mint egy börtöntöltelék,aki most szökött meg a börtönből.

-Mi történt?-kérdezte Ash.

-Áh semmi különös!-legyintettem.

-Aha...Na Cam,csajos beszélgetés!

-Most már nem jó a bátyus?Na nem baj beszélgessetek csak nyugodtan-azzal távozott.

-Na mesélj.Mi történt?

-Tudod...Van a suliban egy fiú.A neve Leondre Devries-kezdtem el de ő félbe szakított.

-Várj!Az a Leondre Devries?

-Igen,bár fogalmam sincs ki ő...Na szóval.Már amikor beiratkozni mentem akkor is bunkó volt.Ma pedig ebédnél a fejemre öntötte a menzai kaját...És az internet az én képemmel van tele-gördült le egy könny csepp az arcomon

-Figyelj...Cameronnak vannak kapcsolatai,ő letudja szedetni ezeket...Szóljak neki?

-Igen vagyis ne...Csak mondd meg neki,hogy ezek az emberek hívjanak fel engem-mondtam.

-Rendben,de hogy legyen egy picit jobb napod...Tessék-nyújtott oda egy ultrahang felvételt-Kislány-ugrottam a nyakába,majd elkezdtem ugrani az ágyon-Na így már mindjárt más.Megyek Abbyhez!-azzal elhagyta a szobát.Még ugráltam,addig míg kopogást nem hallottam.Abby kék haja bukkant elő.

-Helló.-kopogtatott az ajtófélfán.

-Szijja!-ugrottam boldogan a nyakába.

-Mi ez a nagy öröm? A baba?

-Persze, mi más?-ujjongtam.-Lesz egy unokahugim!

-Nyugi már!- húzott le az ágyról.-Mi van a suliban?-ahogy ezt kimondta,egyből lefagyotta mosoly az arcomról.

-Hát igazából semmi.Van egy fiú...-kezdtem.

-Ki?-vágott bele a mondandómba.

-Leo... Leondre Devries.-ejtettem ki a nevet,neki pedig kiesett a rágó a számon.

-Az a Leondre Devries?-kérdezte.

-Igen. Miért?

-Semmi-hazudott.Úgy tettem,mintha nem vettem volna észre,de ismerem már annyira.

-Utáljuk egymást. Már amikor odamentem bemutatkozni, bunkó volt.

-Az nem jó...-akart teljesen közvetlen lenni,de a hangjában érződött valami.-Hagyd a francba. Ne is foglalkozz vele.

-Bárcsak ezt tudnám tenni.- sóhajtottam.

-Tedd is ezt.-nyomott puszit az arcomra,majd selfieztünk egyet,és vissza ment a szobájába.

@beccadallas:I have the best sister in the world'<3 @abby_dallas

-Tudod Ab!-kiabáltam.

-Igen?-jött vissza.

-Ne nézz hülyének!-mondtam még mindig az ágyon ugrálva.

-Akkor hagyd abba!-nevetett majd elhagyta a szobát.Lassan abba hagytam az ugrálást.Ledőltem az ágyamra,és csak gondolkoztam.Egyszer csak kiabálásra lettem figyelmes.

-Rebecca!-ordibált a nővérem visítva.

-Mi van?-rohantam le a lépcsőn,de amikor láttam,hogy mi megy a tévében visítva huppantam le mellé a kanapéra.

-Mi van?-állt a lépcső tetején Cameron.

-Hóóóó! Ki lakik odalent, kit rejt a víz?

-Spongyabob Kocka!-ordította Cam a lépcső tetejéről, majd lesietett onnan.

-Sárga a színe és lyuk rajta tíz!-folytatta az öreg kalóz. Ekkor csengettek.

-Kinyitom!- mondta Ash.

Mi pedig csak énekeltünk.

-Az élet eleme csakis a víz!-ekkor odapillantott Abby, hogy megnézze, ki áll az ajtóban.Megrúgta Cam lábát és én is elhalkultam.

-Az élet eleme.... Csakis .... A... Víz.-kapot sokkot Cam. Az ajtóban anya és apa állt.-Menjetek fel a szobátokba!- váltott hangnemet a bátyánk, mi pedig felsuhantunk a szobánkba. Valójában, dehogyis. Ott kuksoltunk  a lépcsőfordulóban és csendben hallgattunk.

-Mi a francot kerestek itt?- kérdezte Cameron ingerültem.

-Talán a gyerekeinket?- apa hangja ugyanolyan ingerült volt mint Cam-é.

-Anya! Nézzetek már magatokra!- emelte fel Cameron a hangját.-Van két gyereketek! Az egyik tizenhat éves, a másik tizennyolc. Mondjátok meg nekem őszintén, hogy melyikükkel töltöttetek el egy délutánt? Melyikükkel néztetek meg közösen egy filmet? Melyikükkel sütöttetek együtt?

Melyikükkel veszekedtetek egyáltalán valaha is? Na? Ugye egyszer sem? Akkor meg mit szeretnétek? Azt, hogy haza menjenek és otthon legyenek ketten? Az életemre esküszöm, hogy ebben a két napban, amióta itt vagyunk több szeretetet kaptak, mint életükben valaha. Úgyhogy szerintem el is mehettek.- mutatott az ajtó felé Cam. Csend uralkodott a lakásban.

-Elmennek.-súgta nekem.Az arcom könnytől csillogott,majd a nyakába borultam.

Becsukódott a bejárati ajtó. Elmentek. Kisétáltak az életünkből, remélem végleg.

Lesétáltunk a lépcsőn. Én egyből megöleltem Cameront, Abby pedig csak nézett minket.

-Gyere ide!-tárta ki a karját Abbyre.-És te is!-utasította Cam Ash-t.Miután Cam elengedett minket,felmentem a szobámba.Lefürödtem,és felhúztam a pizsim.Már éppen elaludtam,amikor kaptam egy üzenetet.

Ismeretlen:"Tönkre fogom tenni az életed!"

Kicsit féltem.Na jó...Nagyon...